Népbetegségnek tekinthető az a tény hogy az emberek 95,4 %-ának nincs valós énképe, főleg a lányok, nők esetében. Hogyan is lehetne mikor a környezet és a MÉDIA azt erősíti hogy a "normának" magának nagyon is sok köze van az étkezési zavar okozta tünet együttesekhez...anorexia...bulimia...hashajtók...tabletták...és még sorolhatnám.
Nézzük csak meg azokat a sztárokat akik végig libbennek a vörös szőnyegen, ruháikban elveszve, testük tömege egy 14-16 éves lányéval egyezik meg. Azokat akik a szülésüket pár héttel hamarabb indíttatják meg, hogy két hét múlva régi soványságukban tündököljenek. Azokat akik klinikákra kerülnek mert kóros étkezési zavarokban szenvednek, és azokat akiken már nem tudtak segíteni. Igen.. ők a bálványaink. A szépek, és akikre a leginkább hasonlítanánk. Ami miatt jobban szeretnénk magunkat, és úgy gondoljuk ha ilyenek lennék a társadalom jobban magába szívna, elfogadna. Tudom drasztikusan hangzik, mégis van valóság alapja. A pereces tv-nek köszönhetően tudomást szerezhetünk arról hogy Amerikai barátaink már 16 évesen elkezdik tudatosan szépen átszabatni magukat. Mellek, fenék, botox, zsírleszívás, gyomorgyűrű, gyomor szűkítés, és implantátumok. Durva de ezt a kort és normát éljük. Elveszett a női természetesség, és az élet élvezése helyett az önkínzás, és az örök elégedetlenség vette át a vezetést.
Rendben, az egészség, és az önkontroll nagyon fontos tényező, egészen addig míg meg nem szállottá, betegessé nem fejlődik. Gondolhatjátok hogy ezt az összegzést magam megnyugtatása miatt írom, hisz vékonynak egyáltalán nem mondhatónak vagyok, enni is szeretek, élvezem az ízeket. A valóság az, hogy mióta az eszemet tudom csak akkor voltam némileg elégedett az alakommal míg nagyon aktívan sportoltam. A család Anya kivételével erősen hajlamos a hízásra, nem hiába a genetika, de most nem ez a lényeg hanem amire a héten rájöttem. Beleestem Én is abba a hibába hogy önértékelésem messze nem haladja meg a valós értékeket. Kiborít a hátam nagysága és a térfogatom összessége, de próbálom a lehető legjobbat kihozni belőle. Eret nem vágok magamon emiatt az biztos. Lehetnék még soványabb, magasabb, hosszabb lábú, más hajszínű, barnább, vagy tudom is én, fokozhatnám, de feleslegesen hiszen nem olyan vagyok. Szóval lányok a kép amit a tükör mutat nem mindig felel meg a valóságnak, és mint annyi minden a szépség relatív, de igazi mert létezik. Higgyetek azoknak akik megdicsérnek, és szépnek látnak. mert a tükör sokszor csalóka számunkra.
Íme egy kis történelmi összefoglaló a női ideálokról. A teljes anyag a Berzsenyi Dániel Könyvtárban olvasható el a kiállított könyvek és fényképek mellett.
A női szépség története
Őskor: Az őskori asszony hajnaltól napnyugtáig intenzíven dolgozott. Nem volt hosszú életű, huszadik életévének betöltése előtt meghalt. Csak kevesen érték meg a harmincat. A Willendorfi Vénusz felfedezése és elnevezése óta számos hasonló szoborra bukkantak a régészek többek Magyarországon. (Például a Vas megyei Sében is!). Ezeket közösen Vénusz-figuráknak hívjuk, s közel 25 ezer évesek, kicsi, 10-15 cm magas, többnyire igen telt idomú női szobrok. Az ilyen figurák arcát és végtagjait egyáltalán nem dolgozták ki, a művészek számára az általános női tulajdonságok, a mell, a csípő volt a fontos.
Ókor: A krétai nő példaképe a Nagy Istennő volt, aki mint tenger- ,hegy-, és faistennő uralkodik az embereken és a természeten, az élet és szerelem meztelen megtestesítője. A Nagy Istennő a telt női formák ideálja, dereka keskeny, csípője telt. Viselete a legelőnyösebben hangsúlyozza alakját.
Középkor: Éva vagy Mária. A középkorban a nőről alkotott valamennyi képhez, képalkotáshoz eme kétféle személyiség volt a forrás. Éva maga volt a megtestesült gonosz, akinek hamis báját az ördög maszkként viselte, s ez időtlen időkig minden nőben megismétlődik. Ezzel a démoni káprázattal szemben a Szent Szűz, mint édesanya jelenik meg, aki magára vállalta az első asszony által megrontott emberiség bűneit. A szüzességben maradt édesanyát makulátlan teste különbözteti meg tőle, és szépsége érintetlen testének teljes békéjéből fakad. A középkori nőábrázolás így inkább morális, mint fizikai értékekre épül. A ránk maradt képeken egyedül az elkárhozottak láthatók meztelenül.
A reneszánsz: Az antik forrásokból diadalmenetben hozták vissza a teremtés legcsodálatosabb lényeként méltatott nő káprázatos mezítelen testét. Úgy vélték, a nőnek kötelessége szépnek és vonzónak lennie ahhoz, hogy hiánytalanul betölthesse Isten által előírt hivatását. A nő alakját rendszerbe foglalták. Osztályokba sorolták a különféle szép testi vonásokat, melyből előbb hetet, majd tizennyolcat, végül harmincat különböztettek meg hármas csoportokra osztva valamennyit.
Valamennyi teoretikus szerint az arcra vonatkozó szabály előírja a hosszú nyakat, a vékony és ovális arcformát, a szabályos vonásokat, magas homlokot, egyenes és keskeny orrot, parányi ajkat. Ebben az együttesben három dolognak feltétlenül feketének kellett lennie: a szemnek, a szempilláknak és a szemöldöknek, mely az előírás szerint tökéletes ívet rajzolt a tág szemek fölé. Három dolognak pedig kivétel nélkül fehérnek: a kéznek, a mindig apró fogaknak, valamint a bőrnek, mely olyan áttetsző, hogy "látni lehet, amint a bor lefolyik a torkon", amikor a szépség iszik. Végezetül pedig úgy illik, hogy az ajkak, az orca és a körmök pirosra legyenek festve.
A kövérség akkoriban a tétlen és fényűző életmód jele volt. A vállak, a karok, a mellek megvastagodtak és elnehezedtek. A kor ezt úgy fejezte ki, hogy a szépség "harapnivaló".
Szépség az újkorban: A 18. század végén a szépséget a gömbölyded testalkatban, finom vonású, sima arcban, rövid orrban, kerek ajkakban, hegyes állban, fekete és élénk tekintetben, a porcelán-fehér bőrben látták, amely nem lehetett másféle, mint álmodozó, huncut és üde.
A romantika: A titokzatos szépségű hölgyek súlyos, ébenfekete hajtömegük alatt fájdalmasan nyújtogatták hattyúnyakukat, hogy megviselt és vigasztalhatatlan arckifejezéssel, melankolikus tekintettel bámuljanak bele a nagyvilágba. Fekete, illetve tengerkék szemük mindig könnyes és karikás, borús és mégis forró, nézésük, beteges láztól ég. Szemrebbenés nélkül még a legerősebb mérgeket is képesek voltak felhörpinteni, a nadragulyát, az atropint vagy a maszlagot. Ez kölcsönözte a pupilláknak azt a misztikus mélységet és különös mozdulatlanságot, csillogást, mellyel tüzes és szenvedélyes természetüket akarták kifejezni.
Koruk kifejezéseinek megfelelően hol "menyétnek", hol "szitakötőnek" nevezték őket, általános volt közöttük a darázsderék, s testük olyan rugalmas és karcsú volt, akár az orsó. Angyali törékenységüket könnyed, fehér muszlinnal hangsúlyozták ki. Igyekeztek minden hirtelen mozdulatot elkerülni, nehogy elárulják esetleges ösztönös és önkéntelen jókedvüket.
Ízelítő a 20. század gyorsan változó szépségideáljaiból
1900-1910: a kor nőjét fűzőbe szíjazzák, hogy leszorítsák derekát, kidomborítsák kebleit s tomporát, melyeket szükség esetén ruhatöméssel tesznek még formásabbá
1910-1920: A háború viharában Angliában és Franciaországban végleg eltűnik a fűző, a könnyebb járás érdekében a szoknyák virágkehelyként nyílnak szét, sőt, elegendő anyag híján még meg is rövidülnek. Népszerű a sötét színű kosztüm, melynek viselése a nők számára belépés a férfiak korábban tiltott világába. Blúzuk alatt a nők már a csípőszorítónál kényelmesebb melltartót hordják, s igen praktikus kiegészítőként - ekkor jelenik meg a harisnyatartó. A dekoltázsok mérete minden képzeletet felülmúló
1930: A legújabb divathóbort a szépségversenyek rendezése. A halvány arcszín egyeduralmának vége. A sportolásnak köszönhetően kezd elfogadhatóvá válni az enyhén lebarnult bőr.
1930-1950: A hollywoodi színésznők inspirálják a divatot. Vérvörös körmök, göndör szőke haj, bő nadrágok, válnak népszerűvé. A nők egyre karcsúbbak. A szépség és egészség megőrzése most egyenesen nemzeti kötelesség.
1950-1970: A nők Roger Vivier magas sarkú cipőiben tipegnek. A felső tízezer nagystílű életét egyenesben közvetíti a tévé, Ekkor tűnik fel Marylin Monroe és Bridget Bardot, aki jelzi az új szépségfelfogást, aminek lényege a fiatalság kultusza. 1960-as divatikonja Twiggy, akinek a neve egyet jelentett a soványsággal.
1970-1980: A hajviselet több mint divat: egyfajta ismertetőjegy. Ezekben az években elképesztő mértékben terjed a nők körében a napimádat. A női magazinok fogyókúrás tanácsadással és tornagyakorlatokkal árasztják el olvasóikat.
1980-1990: Az alapszabály: csak semmi lazaság, semmi természetesség, vagy apró hiba A szépség ekkor már kíméletlen verseny. A legfontosabb a jó megjelenés, így a testnek is tökéletesnek kell lennie. A minden porcikára kiterjedő szépségért meg kell szenvedni. Jane Fonda videokazettáira nők ezrei tornásznak. A modellek közül Elle Mac Pherson maga a tökéletesség, izmos has, barna bőr, hosszú lábak. A divat is rövidnadrágot és szűk felsőt ír elő, ezzel nagyot lendít a plasztikai sebészet fejlődésén. Bármi megrendelhető: zsírleszívás, kollagén fecskendezése az ajkakba, stb. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szépség és táplálkozás kapcsolatára
1990- 2000: A kifutók új szenzációja: Kate Moss. Kevésbé ragyogó, inkább dekadens alkat. A 170 centis, 44 kilós lány felforgatja a szépségről vallott eddigi nézeteket. A kábítószerfüggőkre emlékeztető csontsoványság az új, botrányos szépségeszmény legjellemzőbb vonása. A cérnavékony lányok remekül beleillenek a zenei élet előterébe került legmodernebb trendekbe. Mindegyiknek van tetoválása, ez a legújabb feminin jegy. A századvég fiataljai a testükkel is kiakarják fejezni önmagukat.
2006. november 15-én anorexiában meghal egy brazil modell, Ana Carolina Reston. Tizenhárom éves korában állt először a kamerák elé, utoljára egy Armani-katalógushoz készítettek vele felvételeket. Unokatestvére a sajtónak így nyilatkozott: Carolina szinte csak almát és paradicsomot evett, és evés után "mindig elrohant a fürdőszobába, és mindig veszekedett velünk, amikor megpróbáltuk rávenni, hogy kicsit többet egyen.
