Az ember nem létezhet kötődés nélkül. Valaki, valami mindig kedves a szívnek, ami jó érzéssel tölt el, amihez ragaszkodunk, ami kell.Lehet ez tárgy, hely, ember, egy illat, dal vagy akár egy mozdulat.
A kötődés egészen életünk kezdetétől fontos szerepet játszik. Kicsi korban minden gyereknek van egy kedvenc szorongatni való aprósága. Számtalan alkalommal látom a kicsik kezében egy szétszeretgetett macit, kendőt, kisautót, vagy mesefigurát, ami nélkül nincs alvás. Nyugtatólag hat a lélekre, ha van valami megszokott dolog az életünkben. Sokan őrizgetik felnőtt korban is azt amit gyerekként szerettek. Időnként jó dolog elővenni rég látott kedvenceket, és elmosolyodni azon, hogy még mindig milyen jó érzéssel tölt el. Ez nem gyengeség, inkább nosztalgia, emlékezés arra, amit szeretünk, szerettünk.
Az anyagias világnak köszönhetően napjainkban leginkább a tárgyak kapnak fontos szerepet, az aktuális trendeknek megfelelően, ragaszkodunk hozzájuk, kellenek nekünk hosszabb, rövidebb időre. Irányukba túlzott kötődés nem alakul ki az emberben. Van viszont egy dolog, ami egész életünk nagy részét végigkíséri. A családi kötelékek, kötődések. Szerintem az életben egyetlen olyan kapcsolat van ami feltétel nélküli: az anyai kötődés, szeretet. Mielőtt bárki jönne, hogy mennyi szar anya van, aki elhagyta a gyerekét, megölte, megkínozta, eladta, nem törődik vele, üti, veri, éhezteti, majd magára hagyja, azoknak üzenem, hogy most nem róluk van szó.
Anyaként sokat olvastam a témáról, és egy ideig kellemetlenül is éreztem magam. Ennek a következő oka van. A témában nyilván jeles Anyukák, szakértők, és más hozzászólók szerint -lesarkítva, és drasztikusan fogalmazva- azok közé kellene sorolnom magam, akikhez nem kötődik a gyerekük. Hiába szeretem feltétel nélkül fiamat, neki két kézzel kellene ellöknie magától, és azonnal más Anyát keresni. Ugyanis nem elég az a tény, hogy a természetessel ellentétben császármetszéssel szültem, ezt tetézte, hogy igen rövid ideig tudtam anyatejjel etetni. Az olvasott hozzászólások szerint, ezek következtében nem alakult ki az egészséges kötődés köztem, és szeretett fiam között. Miután megtudtam, hogy így áll a helyzet erősen gondolkodóba estem. Homlokomat ráncolva, időnként szemöldökömet felhúzva összegeztem a dolgokat, és a következőre jutottam.
Minden tiszteletem azoké az Anyáké, akik megszenvedtek a szüléssel, és természetes úton hozták világra gyermeküket. Azoknak is ismeretlenül minden elismerésem, akik hosszú hónapokig tudják szoptatni babájukat, DE ez nem minden. Vannak akiknek erre nem volt lehetőségük. Akik nem dönthettek arról, milyen módon szülnek, akik műtőasztalra feküdtek, hogy születendő gyermeküket biztonságosan világra hozhassák, akik minden akarat ellenére igen rövid ideig, vagy egyáltalán nem tudtak anyatejet adni. Hihetetlen, de képzeljétek az ilyen Anyához is kötődik gyermeke, MERT éjjel ugyanúgy felébred, és megy vigasztalni, ha hallja, hogy sír, MERT amikor beteg ugyanúgy ápolja, MERT mikor a gyereknek szüksége van rá ott van mellette, ringatja, szereti, simogatja, babusgatja, vigasztalja, MERT ugyanúgy aggódik, és imádkozik érte, hogy egészséges legyen, MERT ugyanúgy bohóckodik, nevetteti a gyereket, MERT ugyanúgy olvas mesét, és énekel neki, MERT iránta ugyanúgy csordultig van a szíve szeretettel, büszkeséggel, MERT ugyanúgy rengeteg időt tölt el gyermekével, MERT ugyanúgy szereti alvás közben nézni, és MERT ugyanúgy szívből szereti...
A fiamról mindent ellehet mondani, csak azt nem, hogy nem kötődik hozzám. Legyen napközben, vagy este az alvásnál, kicsi fogatlan teli mosolya mindig őszinte, amikor meglát. Szeret bújni hozzám, megnyugvást talál, ha hallja a szívem dobbanását. Reggelente ébredéskor, mikor bemegyek a szobájába boldogság járja át szívemet mikor meglátom, hogy mosolyogva nyújtogatja felém karját. Mikor baja van, vagy sír valami miatt, akkor is hozzám bújik. Ő még nem játssza meg magát, őszinte minden mozdulata, ölelése. Minek nevezhetném ezt, ha nem kötődésnek? Természetesen fontos, hogy minél tovább anyatejjel etethessük gyermekünket, de ami ennél is fontosabb számára, a vele szeretetben, és érdemben együtt eltöltött IDŐ.
