A cím nem mond túl sokat, talán egyeseknek még unalmas is lehet, de a borító, és a pirossal kiemelt névelő tesz azért, hogy megérezzük a vacsora szócska mögötti balsejtelmes, különleges hangulatot, bár a történet eleje még hasonlóval sem kecsegtet. Egy teljesen szokványos éttermi vacsorára készülő párral van dolgunk és a történet felvezetése is elég átlagos. Nekem a főszereplő – aki a saját szemszögéből meséli el nekünk az eseményeket –, tartotta fenn az érdeklődésemet, mert szimpatikusnak tűnt és tetszett a gondolkozása, amire csak rásegített az író gördülékeny fogalmazásmódja.

Paulnak semmi kedve sincs a felesleges pénzköltéshez meg a hivalkodó luxuséttermi evészethez, ám a bátyja, aki miniszterelnöki babérokra tör, szinte csak a külsőségeknek él. Nem éppen egy észlény, de legalább állja a számlát. Később kiderül, hogy a két testvér és feleségeik közös vacsorája nem csupán egy megszokott családi hagyomány része, komoly ügyek lappanganak a háttérben. Fény derül gyermekeik titkos életére és Paul rejtélyes betegségére is – amire, hiába tanulok már négy éve pszichológiát, nem jöttem rá konkrétan, mi akar lenni, sőt még a regényben sem fejtik ki –, de nem lesz hiány testi és lelki tipródásban sem. Itt verekedésre és bűntudatra gondoltam, na meg vérre. És hogy ez miként fér bele egyetlen éjszakába? Az érzelmek, illetve emlékek szövevényes hálóján keresztül, amit Paul fejében találunk, de ahogy mi sem értünk meg hirtelen mindent, a főszereplőnk sem. Együtt gondolkozunk vele, majd pótoljuk ki a fekete foltokat, hogy végre összeálljon bennünk az egész történet, valamint az, hogy apa és fia sorsa mitől is annyira hasonló. Ám hiába lesz egyre élesebb a kép, az etikai és morális fellegek annál inkább besötétülnek. A végére már nem tudtam eldönteni, hogy kinek van igaza, mi lenne a helyes, már minden keveredett bennem. Sőt még most sem tudom, hogy happy enddel zárult-e a történet, vagy sem, csupán azt, hogy hatással volt rám. Gyerek kezébe semmiképp sem adnám ezt a könyvet, még a végén rossz útra tévelyedne, de az érett felnőtteknek csak ajánlani tudom, mert Koch műve elgondolkoztató és hátborzongató. Mint néha az élet is.

És mi a mondanivalója? Talán az, hogy nem minden fekete vagy fehér, hogy a családi döntéseket közösen kell meghozni, továbbá, az örök igazság: az anya legféltettebb kincse a gyermeke, bármilyen is legyen az a csemete. Tragédiák és kegyetlen események történnek nap, mint nap, de a szeretetet nem írhatja felül semmi sem. Ahogy a hátlapon is olvasható, valóban nem egy újabb Szürke ötven árnyalata került kiadásra, hanem egy sokkal egyedibb történet, amely lelkünk mélyebb tartományaiba vezényel minket, nem hiába készül hamarosan film is belőle. Cate Blanchett lesz az egyik főszereplő benne!