Mi a szerelem? Mikor érezzük magunkat szerelmesnek?
Sokszor mondjuk, hogy én szerelmes vagyok! De valóban szeretjük a másikat, vagy csak téves ábránd az egész, egy fellángolás?

Rengetegen vannak kapcsolatban. Eleinte jól működik minden, mindketten boldognak érzik magukat, figyelnek egymásra és kedveskednek a másiknak. Aztán jön az, amit talán a hitelen fellángolástól nem vettünk észre. Meg akarunk felelni a másiknak. Folyton görcsösen kényszerítjük magunkat olyan dolgokra, amik nincsenek bennünk, csak azért, mert a másiknak ez kell.
Próbáljuk magunkat és kicsit a másikat is megváltoztatni, hogy működjön a dolog. Kialakul bennünk egy ellenérzet, hogy mi többet teszünk ezért, mint a másik, és jönnek a problémák a veszekedések. Feltűnnek dolgok a másikban, amik nem tetszenek és próbáljuk megváltoztatni őt, vagy épp magunkat, saját lényünket megerőszakolni, hogy ne foglalkozzunk vele.

De ha igazán szeretjük a másikat, akkor nem akarunk megfelelni neki, és nem várjuk el, hogy megváltozzon.
Nem is kell! Akkor minden, ami szükséges, a sejtjeinkbe van belekódolva, hisz akkor saját magunk lehetünk.
Az igaz szerelem pont erről szól. Ott teljesen ki tudunk bontakozni, nincs megfelelési kényszer... önmagunk tudunk lenni a másik mellett.
Ugyanakkor nem várjuk el, hogy a másik megváltozzon értünk, miattunk. Őt is úgy fogadjuk el, ahogy van.

Vannak hibái, ha jól megfigyeljük szívünk választottját, akkor rájövünk, hogy rengeteg hibája van. Nem tökéletes, mint ahogy mi se vagyunk azok. Ha tükröt raknak elénk és abban nézzük magunkat, akkor rájövünk, mi se vagyunk tökéletesek. De a szerelem ettől szép. A hibáival együtt szeretjük és elfogadjuk olyannak amilyen…

Itt is vannak dolgok, amikben össze kell csiszolódni. Viszont itt nincs meg az a kényszer, hogy meg akarjuk változtatni vagy meg akarunk változni csak azért, hogy működjön a kapcsolat. Egyszerűen szeretnénk vele összeérni, hogy mindig megmaradjon ez az állapot. Persze nincs garancia arra, hogy ez örökké fog tartani. Az emberek, az igények változnak, de az érzés örökre megmarad. Azt, akit egyszer tiszta szívünkből szerettünk, örökre szeretni fogjuk és emlékszünk rá. Lehet, jön másik szerelem, de sose felejtjük el a szépet, a jót.

Ami viszont csak fellángolás és képzelt szerelem volt, idővel a problémák megjelennek és érezzük, ez nem olyan amilyennek kéne, hogy legyen. Megpróbáljuk befoltozni a dolgot, de folyamatosan süllyedünk. Görcsösen kapaszkodunk a rosszba is, nem engedjük el, mert félünk az egyedülléttől. Nem akarunk egyedül maradni, belefáradtunk.
De ha nem hagyjuk elmenni azt, ami már úgy se működik, akkor nem adjuk meg saját magunknak se az esélyt, hogy egy olyan kapcsolatot találjunk, ami igazi boldogsággal tölt ki minket.