Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Mindörökké Jeans

2013. július 26. - Tágrazártszemmel

 Favágó (1)Mindenki térdeljen a pihe-puha ágyikója elé és mormoljon el egy „köszönöm” imát, Jacob Davis nevű amerikai úriembernek. Hogy mért? Mert ő volt az, aki a San Fransisco-i Levi Strauss-tól vásárolt „denim” elnevezésű szövetből, először megalkotta 1870-ben a farmernadrágot. Na jó, a favágó is érdemel egy „köszit” mert ha neki nem lett volna szüksége egy fain kis munkásgatyóra, akkor ki tudja, hogy ma viselhetnénk e kedvenc farmernadrágjainkat. A jellemzően kék színű anyag eredete a 19. századig nyúlik vissza, amit először csak a munkások világa mondhatott magáénak majd aztán bevetette magát a divat világába is.

A fent már említett Jacob Davis, nagy odafigyelést fektetett a nadrág kialakításába, főleg a zsebekre. Ezeket szegecsekkel erősítette meg, hogy minél tovább a helyükön maradjanak azok. A favágónak készített alap darab, akkora sikerre tett szert, hogy az legyártása után, sorra érkeztek a megrendelések. Így a nagy sikeren felbuzdulva Davis és Strauss társultak és 1873-ban szabadalmaztatták a nadrág kialakítását, nagy tekintettel a szegecselt zsebekre. Így alakult meg a híres márka a Levi’s.

(Érdekesség képen megjegyezném, hogy 22 évvel a farmernadrág amerikai megjelenése előtt, Magyarországon, olaszok, már gyártottak ehhez hasonló anyagot a szegedi várban.)

smakMiután a 20. század közepére a munkásruha szerepet kinőtte a farmer, ugrásszerűen megnőtt a népszerűsége. A westernfilmekben pl. John Wayne mint a szabadság és a függetlenség jelképeként viselte. De tinik és fiatalok húzták magukra a megszokott öltözködési normákkal szembe szállva, bosszantva az idősebb nemzedéket. Nem ritkán elő is fordult, hogy színházakba, elegánsabb éttermekbe be sem engedték az azt viselőt. Hordták tiltakozásul a fajgyűlölet ellen, a vietnámi háború ellen tiltakozva, hippik festették rá virágok közé a béke jelet, gazdagok és szegények közötti ellentétek képviselőjévé vált. Végül, egy új zenei irányzat szimbólumává, ami nem más min a rock! Majd tovább sodródott a népszerűség csúcsára hírességeken felbukkanva, James Dean, Marlon Brando, de még Elvis is szívesen flangált jeans-ben! 1980-90-re a híres divatházak is befogadták, Calvin Klein, Giorgio Arrmani és Versace is végigvonultatta kifutóján az ebből az anyagból készítet ruhacsodáit. Európát az 1960-as évek végére tette magáévá az anyag.

(Újabb érdekesség:  A farmer annyira divatos volt hitleri Németországban is, hogy gyártottak WV Bogarat farmer kárpittal, ami luxusnak számított!)

1978_trapperKis hazánkba kezdetben, csak turista importból lehetett farmernadrághoz jutni. 1970-ben kezdtek el kísérletezni több gyárban is a szövet előállításával, sikertelenül. Az áttörés 1978-ban történt meg, ekkor kezdték el gyártani saját farmer márkánkat a Tapper-t. A lelkesedésünk nem tartott sokáig, ugyan is 3 évre rá szerződtünk a Lee Cooper céggel (1981-93) és ezen a néven gyártották tovább a ruhákat.  Újra 2005-ben került a magyar polcokra Tapper farmer, miután külföldi szövetet vásárolva ismét gyártani kezdték.

Mára a divatvilág időtlen darabjává nőtte ki magát a favágó nadrágja. Az évek során rengeteg alakváltozáson ment át a farmernadrág.  Szüleink is emlékeznek rá, még amikor az ő idejükben jött be, a már-már viselhetetlenül szűk, napjainkban is dívó csőnadrág. Édesanyám elmesélései alapján, ők még be is vetették, a már amúgy is más segítsége által felrángatható, bokára tapadó, szűk nadrágok szárából. Majd jöttek a következő csodák, a térdig szűk, majd onnan bővülő trapéznadrágok, vagy a csípőtől bővülő térdtől feszülő, általam gyermekkoromban gyűlölt, répanadrágok. De még olyan is szembe jöhetett velünk az utcán, ami csípőtől bővült egészen a nadrág szára végéig. Egyszer a dereka feljebb került, majd teljesen lecsúszott a csípőnkig.

Eközben a nadrágok mellett, megjelentek a farmer ingek, szoknyák, kabátok, mellények, táskák és még cipők is. Na és persze kiegészítőket, sapkákat is találhatunk magunknak ebből az anyagból. Mindezek a típusok követték a megfelelő trend színeit, mintáit és a már egyhangú kék farmerből minden színben, mintában találhatunk magunknak valót.

Untitled1Hogy napra készek legyünk teljesen, és visszatérjünk 100%-ban a 21. századba nézzünk körül mi a pálya a mai farmerpiacon. Az nem is kérdés, hogy még mindig népszerű és mindennel jól kombinálható darab. Az idei évben, nem skatulyázták be magukat a divat mogulok, és az egészen szűk fazontól a bővebbig mindent megtalálhatunk az üzletekben. Mivel azt már jól tudjuk – előző cikkemből – hogy a színes, virágos, mintás cuccok, manapság nagyon menők, így a 2013-as év farmercuccai is ezen a skálán mozognak. Találhatsz egyszínűt, de azt minden színben pompázva, vagy virágosat. A választás csak rajtunk áll.

„Akármilyet akármihez”! Ez a farmer időtlen titka.

 

 

süti beállítások módosítása