Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

ízlelő - Bulgária

2013. február 07. - Tágrazártszemmel

Az „ízlelő”-ről pár szóban: szeretném egy kis sorozatban bemutatni az egyes országok, földrészek étkezési kultúráját, azon belül is a kiemelt specialitásokat, amelyek egy részét talán volt szerencsém megkóstolni. Mindezt persze a teljesség igénye nélkül!

Általánosságban annyit kell tudni a bolgárok étekkultúrájáról, hogy nem nagyon szeretnek pepecselni a konyhában (a régi bolgár népi bölcsesség szerint az az étel, ami nem készül el öt perc alatt, nem is ehető), erőiket inkább az asztalok mellett való hosszas üldögélésre, a borok és a pálinkák elfogyasztására.

A bolgár konyhát az egyik legegészségesebb konyhának tartják Európában. E mögött nemcsak a felhasznált alapanyagok, hanem az elkészítési módjuk is áll. Az ételek könnyedek, általában napraforgóolajon vannak elkészítve. Joghurt, sajt, bárány, hal és sok-sok zöldség: ez a bolgár konyha alapja. Majdnem minden egyes ételükhöz hozzá adják a hagyományos bolgár fűszert, a petrezselymet és a csubricá-t (nálunk úgy ismert, mint borsfű).

[caption id="attachment_3284" align="alignright" width="240"]Bulgária - Sopszka Sopszka saláta[/caption]

A legnevesebb és a legismertebb bolgár étel, a híres-neves SOPSZKA SALÁTA, amit szerintem mindenki ismer, akár evett már belőle, akár nem. Ez az étel az univerzális fogás: emellett lehet fogyasztani előételként, húsokhoz köretként vagy csak úgy magában, esetleg kísérőnek kiadósabb ivászatok során. A saláta a bolgár sopsz népcsoport találmánya, akik - annak ellenére, hogy Bulgária közepén verték fel a tanyájukat, és mai napig Szófia és a főváros lakosságának a zömét adják -, a legkonokabb népnek tartanak számon. Bulgária-szerte a sopszka saláta helyi zöldségek sokaságából áll, így paradicsomból, uborkából, hagymából, erős paprikából, olajbogyókból, valamennyi olívaolajból és jó sok kaskavál sajtból (juhsajt). A salátát rengeteg petrezselyemmel szokásos tálalni, és a bolgár hagyomány szerint öt perc alatt kész is van, tehát ehető ételnek minősül.

Összetevői által kísértetiesen hasonlít a görögök salátájához, de mindkét nép állítja, hogy az övé teljesen más, és bizony, hogy az övé finomabb, mint a másiké.

A másik neves, de már kevésbé híres bolgár saláta a LYUTIKA, ami a zöld alapanyagokon kívül főtt tojást és csirkehúst is tartalmaz.

A joghurtos, sajtos és egyéb tejtermékből álló reggelijükben szinte minden házban nap, mint nap előfordul a POPARA, ez a jellegzetes reggeli eledel, melyet kenyérből, bolgár fehérsajtból és tejből készítenek. Disznóságot is szívesen fogyasztanak reggelire, ami a mi szájízünknek nem biztos hogy elsőre bejön, mert inkább édes, mint sós alapízük van.

Nemcsak hasonló, de a görög konyhából ismert tzatzikivel szinte teljesen megegyező előételük a SZNEZSÁNKA, csak annyi a különbség, hogy a bolgár előételben kapor is van., amit állítólag a hellének még véletlenül sem tennének bele. A monda szerint, ha valaki egy hellénnek azt próbálja beadni, hogy a tzatziki csak kaporral jó, akkor számítson arra, hogy a kezében viszi haza a fejét, vagy valamely más alkatrészét.

A bolgár joghurt, bár nem kap annyi reklámot, mint a görögöké, de isteni finom! Az igazi bolgár joghurt nagyon sűrű, és különleges szaftos íze van. Ők úgy használják a joghurtot, mint mi a tejfölt. Egyesek szerint ez a joghurt teszi különlegessé, karakteressé a bolgár konyhát, és nem az egyes fogások, amelyek nagy része igazából görög vagy ottomán hagyaték.

Szintén speciális helyi előétel a RÁNTOTT PAPRIKA, ami tojás és enyhén sós juhtúró keverékével töltött és bundázott étek, a tetején a bolgár konyha elengedhetetlen kellékével, a petrezselyemmel. Ez a fogás számos más országban is terítékre kerül, csak esetleg más töltelékkel.

[caption id="attachment_3285" align="alignleft" width="300"]Bulgária - Tarator dióval Tarator leves dióval[/caption]

Leveseik a románokhoz hasonlóan többnyire savanykásak, vagyis csorbák. Ezek közül tipikusan bolgárnak számít a BABCSORBA, illetve a hideg, sokszor jéggel tálalt TARATOR LEVES. Ez utóbbi a sznezsánka hígított változata, lévén, hogy ugyanabból az alapanyagokból készül, viszont egyedi különlegessége a beleszórt friss dió és tetején az elmaradhatatlan kapor. Nem maradhat ki a felsorolásból a SHKEMBE vagyis a pacal csorba, ami ebben az országban is nagy közkedvnek örvend. A csorbákat a bolgárok savanyú tejjel, vagy az isteni joghurtjukkal ízesítik, savanyítják, míg a románok többnyire az erjesztett ciberét használják erre a célra.

A húsételeket illetően sok nagyon sok a közös vonás a bolgár, a szerb, a görög és a török konyha között. Ezek szinte valamennyi balkáni ország konyhájában megtalálhatók. A szomszédságon és a hasonló természeti környezeten kívül nyilván a hosszú török megszállásnak is része van ebben. De mint tudjuk, hiába van azonosság, minden az egyedi ízesítésen múlik. Így lehet, hogy ugyanazt esszük mindenhol, de ízében azért mégis más egy kicsit.

Náluk is megtalálható a román Mititei-hez hasonló húsrolád, fasírt a KEBABCHE,  illetve a KJUFTE, a csípős KAVARMA KEBAB, a gazdag zöldséges-húsos birkából készült egytálétel a GYUVECS. De ott van a káposztával, vagy padlizsánnal készült MUSZAKA (ami egyébként kifejezetten görög specialitás). Isteni a kaskaval-al (juhsajttal) készült ételeik sora, és még sorolhatnám sokáig a főételeket, de érdekes elnevezése miatt is megemlítem még a MISH-MASH nevű ételt, ami tulajdonképpen egy feta sajtos paradicsomos omlett, de a SARMI-t sem hagyhatjuk el, ami eredetileg zsidó étel, és őrületes a hasonlósága a mi töltött káposztánkkal.

A TÖLTIKE, a töltött szőlőlevél, náluk is híres szüreti fogás, mint sok más országban, amit a bolgárok PODLUTKÁNAK, a görögök DOLMAS-nak, a törökök DOLMA-nak neveznek.

A tenger mellett élők sok halat, tengeri herkentyűt fogyasztanak. Kedvenceik pl. a Palamud: fehér húsú, nem zsíros, alig szálkás hal, a Lefer: a roston sült lefer igazi bolgár specialitás, a Kalkan: a „bolgár lepényhal”, ill. a Caca: legapróbb,

[caption id="attachment_3287" align="alignright" width="300"]Agnesko Agnesko[/caption]

legolcsóbb, legnépszerűbb hal.

Kiemelten kedvelt a bárány- és birkahús, amit fokhagymával, vöröshagymával fűszerezve, olajjal kenegetve általában egészben, nyárson sütnek, ilyen pl. az AGNESKO, de azért a húsos főételeik alapja hasonló fűszerezésben többnyire a disznóhús.

A bolgár desszertek igen finomak, de nekünk már túl édesek, mert mézzel vagy

[caption id="attachment_3286" align="alignright" width="300"]Baklava Baklava[/caption]

cukorsziruppal készülnek. Legismertebb a BAKLAVA, mely egy édes, ragadós rétesféle, mézes-diós sütemény, amely világszerte ismert, de ez sem kifejezetten bolgár étel, hiszen ez is a török hódoltság idején honosodott meg. (Oda meg az arab világból érkezett!)

Egy saját sütemény specialitásuk azért mégis csak van, ez a RACEL nevű tészta, amit mustszirupban főznek ki. 2-3 szelettől már egész jó a hangulat!

A hagyományos bolgár csokitorta, a GARASH, aminek nevét tekintve a magyar nyelvből származik, és jellegzetes még a COZONAC, amely egy húsvéti édesség, édes kenyér mazsolával. A sok édes-mézes tésztájuk mellett egy sós specialitás is akad, ez a BANICA, a sós túrós rétes.

Az édességek sorát egy valóban helyi jellegzetességgel a RÓZSASZIRUP (trandafilovo szladko) bemutatásával zárom. Nem nehéz feladat ebben az országban létrehozni ezt a különlegességet, hiszen Bulgária a rózsák országa.

Az ételek felsorolása mellett említsük meg a bolgárok által készített és/vagy fogyasztott italokat is:

Jellegzetes rövid italaik közé tartozik a SLIVOVA (szilvapálinka), a GRODZOVAT  (szőlőpálinka), a MASTICA (ánizspálinka), ami a görög OUZO-hoz hasonló, illetve a RAKIA a nemzeti bolgár ital, ami szőlőből, szilvából, mazsolából készült pálinka. A pálinka termékek mellett finom borokkal és sörökkel is találkozhatunk. Vörös boraikat az összeurópai skálán a legjobb ízűeknek sorolják be.

Az étkezés befejezése Bulgáriában is a FEKETEKÁVÉ. A vélemények a fogyasztott típussal kapcsolatban erősen megoszlanak. Egyesek állítják, hogy nem presszókávét isznak, mint az olaszok, hanem a hagyományos török kávét. Mások szerint viszont gyakrabban isznak Bulgáriában erős presszót kicsi csészékben, mint törökkávét.

Ennek a talánynak az eldöntése igazán csak egy módon lehetséges, ha elmegyünk, és saját magunk győződünk meg az egyikről, vagy annak ellenkezőjéről.

 Sz. Júlia

süti beállítások módosítása