Az „ízlelő”-ről pár szóban: szeretném egy kis sorozatban bemutatni az egyes országok, földrészek étkezési kultúráját, azon belül is a kiemelt specialitásokat, amelyek egy részét talán volt szerencsém megkóstolni. Mindezt persze a teljesség igénye nélkül!

Ismét egy olyan országot mutatok be, ahol nehéz eldönteni, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás. Vagyis olyan ételekkel találkozhatunk, amik nem biztos, hogy egyértelműen innen erednek, itt voltak őshonosak, de a románok átvették és meg is honosították a saját kultúrájukban étkezési szokásaikban sokukat. A sorozatban különválasztom a román konyhát az erdélyitől, mert ez két külön kategória, hiába nem választja el őket hivatalos határvonal, és hiába mosódik össze sok vonatkozásban a konyhaművészetük.

A román konyha kialakulásában szerepet játszott a magyar erdélyi, a francia, a szerb, a török, a bolgár konyha is, ami nem csoda, hiszen a történelem kellőképpen megadta a lehetőséget a keveredésre.

Aki ma ellátogat Romániába igen egyhangúnak fogja találni az éttermi kínálatot. Szinte minden étterem étlapján ugyanazokat az ételeket találjuk; az általánosak: csorba levesek, grillezett, vagy sült csirke, sült sertéshús, máj és zsírban sütött burgonya.

Éttermekben csak kivételes esetekben kapható az igazán Romániára jellemző, bár nem egyértelműen román étel a „Mititei” vagy más néven „Miccs”, ami kicsikét, picurkát jelent. Marha-, sertés- és birkahús keverékéből fokhagymával és fekete borssal fűszerezett rudakat készítenek, amelyet grillen sütnek meg. Általában mustárral fogyasztják. Az elkészítése során fontos, hogy a hús ne száradjon ki túlságosan a grillezés alatt, ezért azt parázs felett lassan sütik. Ez az étel kb. 400 évvel ezelőtt török közvetítéssel érkezett az országba, a „kebab” családba tartozó, így megtalálható szinte minden balkáni országban is. A régi Jugoszlávia területén csevapcsicsinek vagy csevapcsetának hívják, Bulgáriában ugyanezt kebabcsetának nevezik, de Görögországban is felelhető suflaki néven, csak már kecskehússal és egy kis fűszeres citromlével vegyítve.

Másodikként említett román nemzeti étel a puliszka, amely sós vízben főtt, finomra darált kukoricadara, vagy liszt. A puliszkát sok ételhez köretként eszik, éppúgy mint nálunk a kenyeret. Létezik juhtúrós puliszka, tejes puliszka és ordás (édes juhtúrós) puliszka.

Románia legszokatlanabb étele a „Mamaliga”, kemény vagy puha kukoricakása, főzve, sütve vagy rántva. Sok román háznál ezt szolgálják fel főételként.

A régi román parasztcsaládok háztartásaiban az étkezés három fő táplálékra épült: kenyér, tej, zsír, vagy növényi olaj. A vaj vagy a sajtkészítés maradékából az íróból bálmos készülhet úgy, hogy forralás közben búzalisztet kevernek bele, így a puliszkához hasonló ételt nyernek. A második-harmadik fejesből készült a kedvenc túrós étel, a„curiasta".

A románok nagyon kedvelik a savanyú leveseket, ezek közül is a legnépszerűbb a csorbaleves. Különösen kedvelt a borjúszegy és lábszár, burgonya, répa, zeller és hagyma felhasználásával készülő borjú csorba, amelyet lestyánnal, tárkonnyal, tejföllel és ecettel ízesítenek. Kedvelik az egyszerű, „Korpaciberét”, amit még ma is használnak a csorba levesek ízesítéséhez. A csorbát tejföllel keverik el, fűszerként babérlevelet, csombort, kakukkfüvet, fokhagymát használnak fel. Betétként leveseikben kedveltek a húsgombócok, vagy tészták. Nehéz  tökéletesen lefordítani a csorba szót magyarra, ezért elégedjünk meg annyival, hogy ez a szó törökül  egyszerűen levest jelent, legalábbis a törökök leveseik többségét ezzel a szóval illetik

A leghíresebb, és legkedveltebb tejfölös savanyú levesük a „Pacal csorba”. A pacalleves több mint ötszáz éves múltra tekint vissza a román gasztronómiában. Az étel - mint a román nemzeti ételek jelentős része - a török-arab világból ered, így a balkáni országok java részében is megtaláljuk. Bulgáriában a skembe csorba krémesebb, és a pacal mellett marhahúst is tartalmaz, a török iskembe çorbasit pedig tejföl helyett joghurttal krémesítik.

A leves nemcsak a külföldiek, hanem a helyiek körében is igen nagy népszerűségnek örvend, bizonyítja ezt a következő lejegyzett hír is: „Braila városában van egy hajós csárda, mely hajnali ötkor nyit, de már háromkor sorban állnak a pacallevesért, és a polgármester is csak úgy jut a mitikus csorbához, ha megvesztegeti a rendőrfőnököt, hogy helyette beálljon a sorba."

A román konyha sok zöldség- és főzelékfélét használ. Kedvelt zöldségeik: tök, hagyma, paradicsom, zöldbab, padlizsán, szárazbab. Köretként rizst, burgonyát és - elsősorban tokányfélékhez- a kukoricalisztből készült puliszkát adják.

Az édesszájúak a jellegzetes édességek között találják a „placinta”-t (lepény), a „clatite”-t (palacsinta), a „saraille”-t (szirupba áztatott mandulás sütemény) és a napraforgómagból készült „halva”-t, ami megint csak török eredetű. A tésztafélék közül a leveles vajas tészták gyakoriak, valamint a krémek, a fagylaltok, és az olajban frissen kisütött fánk barackízzel.

Az orda egyfajta lágy sajt, amelyet a túróhoz hasonlóan használnak fel. A sajtgyártásból visszamaradó savóból készítik. Felhasználják pl. palacsintához, amit cukorral és kaporral kevert ordával töltenek meg. De kedvelik a „telemea” nevű sós tehén-, bivaly- vagy juhsajtokat is.

De még van pár étel, amit Románia szerte szívesen készítenek és fogyasztanak, bár ezek eredete sem egyértelműen román:

Töltött káposzta (Sarmale) török sarmak szóból ered, húsos, halas, vagy vegetáriánus tölteléket káposzta, mángold, sóska vagy szőlőlevélbe tekerik, majd lassú tűzön megfőzik.

A disznóságok közül a „Jurcovan” módra készült főtt fehér hurkát említem meg, ami a mi májas hurkánkhoz hasonlóan belsőségekből, rizsből készül, de a magyar szemnek mégis igen furcsa a fehér színével.

A halételekhez és a zöldségételekhez sok hagymát, paradicsomot használnak. Kedvelt előételük a pontyikra-saláta, az olajos zöldsaláták sonkával, marhanyelvvel keverve.

A muzsdéj (muzsgyé) a román konyha egyik alapeleme, egyfajta ízesítő. Használják sült húsokra, halakra kenve, levesekhez, körethez, mindenhez, amihez illik a fokhagyma. A legalapabb a fokhagymás muzsdéj, de van mogyorós, paradicsomos és petrezselymes is.

A legegyszerűbb puliszkából is fenséges eleséget varázsol.

A zakuszka mindamellett, hogy nagyon finom reggelire való  de nagyon vitatott étel is. Vannak források, amelyek kifejezetten román ételként említik, mások echte erdélyinek, de van, aki bolgárnak, sőt szlávnak, örménynek is tartják. A szó eredeti jelentése: hideg előétel.

Italok:

A román borok olcsók és állítólag jók Ami nemzetközileg is elismert (eredet védett) román ital, az a țuică, horincă és turţ neveken ismert szilvapárlat (tájegységenként más a neve, nálunk legismertebb a „cujka” elnevezés). A vinars néven ismert borpárlat, a magyar pálinkától függetlennek tartott, de vele kb. azonos pălincă.

Én több alkalommal is megfordultam Romániában, több helyen is ízlelőt tartottam és elmondhatom, igen ízes, igen finom még Móc földön is a román étel. Kóstolják meg!

 Szenderey Júlia