Az „ízlelő”-ről pár szóban: szeretném egy kis sorozatban bemutatni az egyes országok, földrészek étkezési kultúráját, azon belül is a kiemelt specialitásokat, amelyek egy részét talán volt szerencsém megkóstolni. Mindezt persze a teljesség igénye nélkül!

Mi jut eszünkbe a gasztro vonalon először, e két országnak a hallatán? Hát persze, hogy a sör!

Az a jó finom habos sör, egy nagy korsóval az asztalon, ami lehet világos, félbarna, barna, vagy éppen fekete. Nekem mindegy melyik kerül elém, most azonnal felhörpinteném! Azután ki-ki maga döntheti el, hogy ízlése szerint melyiket fogyasztja, de érdemes legalább egyszer próbálkozni mindegyikkel, főleg a helyszínen!

Mindkét országban óriási hagyományai vannak a sörkészítésnek. A szlovák serföző helyekről már az 1200-as években IV. László kéziratából értesülhetünk. Hogy akkoriban kik készítették, arról nincs információm, de a XIV-XV-ik századtól kezdve a szerzetesek vették szárnyaik alá e tudományt, és hála az égnek, számos írásos emlék is maradt a készítés módjáról, így a hagyományos receptek alapján készülhet sok helyen még ma is ez a felséges nedű. A sör viszont jóval régebben született, a legrégibb régészeti lelet szerint, amit a Kék-Nílus völgyében Szudánban találtak meg, mintegy 7000 éves!

Érdekes, hogy a régi görögök nem szerették a sört, mert barbár italnak tartották. Sebaj! Több maradt!

Északi szomszédaink sörözőiben a sör fajtája mellett még további hagyomány, hogy nem hagyják szomjazni a betérőt. Ha a pincér látja, hogy már éppen csak pár korty maradt a korsóban – és nem jelzi a vendég, hogy elég lesz mára -, máris ott terem a következővel, amit kérés nélkül tesz az orrunk elé. Van, ahol nem finomkodnak, nem teszik, hanem jó erősen odaba…ák, valószínűleg azért, hogy észrevegye a kedves vendég, mennyire figyelnek rá.

Vannak helyek, ahol a sör mellé egyéb kiegészítő is dukál, mint például a prágai Svejk sörözőben, ahol a sör csak egy kupica Becherovka és legalább egy „vizihulla” elfogyasztása után következhet. Érdekes párosítás. A Becherovka, amit szintén a cseheknek köszönhetünk, jó táptalajt biztosít a gyomorban, a „vizihulla” után pedig kellőképpen megszomjazunk, így az a liter sör, amit jellegzetes Svejk korsóban szolgálnak fel, annyira jól esik, hogy észre sem vesszük, mennyit iszunk belőle egyszuszra.

A „vizihulla”, ami ráadásul három naposnak titulált, a Svejk söröző specialitása: hagymás-ecetes lében pácolt, savanyú uborkával töltött szafaládé.

De lépjünk túl a sörfogyasztáson, hiszen e két, valaha egybe tartozó ország gasztronómiája igen kiterjedt, bár a sör után következő lépésként általában a brindzás galuskára, vagyis a juhtúrós sztrapacskára és a párolt káposztával, vagy szaftos hússal tálalt knédlire gondolunk.

[caption id="attachment_2014" align="aligncenter" width="376"] Sztrapacska[/caption]

Valóban ez a két főétel meghatározó az étrendjükben és rendszerint minden magára adó étterem étlapján megtalálható. A galuskát (magyarán nokedli) számos ország lakói készítik, mert egyszerű, könnyű, és tulajdonképpen csak két fő összetevőből áll, vízből és lisztből. De azon a vidéken, a hegyek által közrefogott parányi síkságon, ahol nem termett holdszámra búza, nehéz volt mégis előállítani. Búza helyett viszont volt burgonya, amivel helyettesíteni lehetett a liszt nagy részét, és az így előállított, kifőzött krumplis tésztát már meg lehetett bolondítani valami szintén helyi specialitással, például a juhtúróval, amiből ez a finom étel készül. A szlovákok legalább annyira nemzeti ételükként tartják számon a sztrapacskát, mint mi magyarok a pörköltet.

A knédli (cseh nyelvterületen knedle, knedlo) tulajdonképpen gőzgombóc, amit mint már említettem általában köretként tálalnak fel halakhoz, vagy szaftos húsokhoz, de készítik töltve is pl. almával, barackkal, szilvával. Ez utóbbi a magyar konyhában is elterjedt édes tészta.

Knédli sokféle van, lehet élesztős, vagy élesztő nélküli, krumplis, vagy csak egyszerű lisztes.

Lehet hosszúkás kenyérforma, zsemle, vagy kerek gombóc. Attól függ, mihez készül.

Egyesek szerint elkészítése körülményes, a végeredmény esetleg jobban hasonlít ázott macskához, mint ízletes körethez.

[caption id="attachment_2012" align="aligncenter" width="350"] Knédli[/caption]

Magam még soha nem próbálkoztam a knédli készítésével, és nem is annyira az ázott végeredmény tartott vissza, mint inkább a körülményes, gézbe tekert, vagy konyharuhába csavart főzési módja. Eddig a fél-készétel változatát szereztem be, ha gusztusom támadt rá, de biztosan eljön rövidesen az az idő, amikor mégis nekilátok és elkészítem, mert én azoknak a táborába tartozom, akik nagyon szeretik ezt a kenyérszerű köretet és vele együtt természetesen a cseh, vagy szlovák konyhát.

Jó pár alkalommal megfordultam mindkét országban, ahol bevallom soha nem éheztem! Az éttermi kínálat mellett, az üzletekben kapható hidegkonyhai készítmények, az íncsiklandó füstös, vagy éppen lágy sajtok kínálata végeláthatatlan. Ha kevés pénzzel érkezünk, ebből a kínálatból akkor is el tudjuk tartani magunkat jó pár napig.

Egyetlen étel volt eddig, ami kifogott rajtam, amivel nem tudtam megbirkózni, pedig a helyiek nagy számban, igen szívesen fogyasztották. Ez az utcai árusoktól is kapható ún. „Hermelin”, ami bundázott és frissen kisütött 2 szelet valami nyúlós felvágottból, közte a pálpusztaihoz hasonló büdös sajtból tevődik össze. Részemről a pálpusztai ellen semmi kifogás nem merül fel, már ha csak úgy natúrban fogyasztom, de ezt a megoldást mégsem tudtam magamévá tenni.

Nos, csak pár dolgot emeltem ki a két ország étlapjáról, amivel még korántsem egész a paletta, hiszen ezek csak gyöngyszemek a teljesség igénye mellett.

Szendrey Júlia