Úgy, ahogy mondom, levest bármiből össze tudunk dobni. Ne a hagyományos, jól megzöldségelt hazai levesekre gondolj, lehet az egy krémleves is üresen, vagy valamilyen betéttel. Jön a hideg, arra is gondolj, hogy milyen jól fog esni egy csésze forró frissen készült finomság, ami testet lelke melegít. Van ugyan előre gyártott zacskóban kapható készítmény, de ha mi magunk készítjük el, ugyanazt az eredményt kapjuk, csak legfeljebb sok-sok „E” adalék nélkül, egészségesebben.

Kísérletezgessünk bátran, bármiből.

Ami szükséges hozzá:

Némi alapanyag, merülő-mixer, vagy turmixgép, egy kis leves alap pl. kockából, tej, vagy tejszín, és természetesen sok-sok fűszer, valamint találékonyság, bátor hozzáállás és türelem.

Nem állítom, hogy első nekifutásra Michelin csillagot érdemel majd az elkészült mű, de ha valami jól sikerült, azt érdemes többször is tálalni. Ha viszont nem jött össze, akkor meg kell válni az ötlettől, és el kell gyorsan felejteni.

Ilyen az én meleg uborkakrém levesem édesen és sósan.

Nem jöttek össze az ízek, bármit variáltam rajta. Pedig az ötlet a hagyományos alapra épült. Az uborkát meghámoztam, a magját kikapartam, pürésítettem, átfőztem különféle fűszerekkel, majd a sós változatát leveskockából készült alap lével öntöttem fel, az édes változatát cukros tejszínnel dúsítottam. Mégis olyan pocsék íze volt mindkettőnek, hogy el kellett felejtenem.

Készítettem viszont levest karalábé levélből, ami elnyerte a tetszésemet. Egységes homogén zöld paszta színű krémleves kerekedett belőle egy kis tejszín hozzáadásával, amiből ki lehetett érezni, hogy valami köze van a karalábéhoz. A leveleket apróra vágtam, majd annyi vízzel tettem fel főni, ami éppen ellepi. Csaltam egy keveset, mert egy szem krumplit is belekockáztam a főzővízbe, ettől sokkal bársonyosabbá vált a leves. Amikor megfőtt, belevágtam a turmixba és a levét apró részletekben adagolva hozzá pürésítettem. Visszatettem a tűzhelyre, csak sóval, borssal fűszereztem, egy cseppnyi cukrot is csempésztem bele, majd egy kevés tejszínnel áthúztam. Nyers reszelt karalábéval szórtam meg tálalásnál.

A minap tököt sütöttem, de kizárólag csak én ettem belőle, a család nem rajong érte, pedig nagyon egészséges és finom csemege. De még így is bőven maradt a sült tökből, amit kár lett volna kidobni. Mivel eleve héj nélkül, apró kockákra vágva sütöttem meg, nem kellett sok munka, hogy egy kis tejjel vegyítve összeturmixoljam. A tök eleve édeskés, én viszont megbolondítottam egy kis fokhagyma porral, és pár csepp citromlével, a végén egy kevés tejszínnel besűrítettem. Nem volt itthon tökmag, helyette napraforgómagot pirítottam és azzal szórtam meg a tetejét tálalásnál. Olyan se nem édes, se nem savanyú leves kerekedett belőle.

Nő a gaz a kertemben, nem sok kedvem van már a tisztításához. Jókora bokrokban elvadult a csalán is némely helyen. Még csak rizottóba keverve próbálkoztam a növénnyel, ahol inkább csak zöld színfoltként jelent meg, de az ízét nem lehetett érezni. Na, gondoltam itt az ideje, hogy levesnek is kipróbáljam, és –természetesen kesztyűben – kitéptem jó pár szálat, amiről csak a leveleket használtam fel. Jó nagy boglya halmozódott fel. A megmosott leveleket egy kis vajban megpároltam, ettől összeaszalódott. Egy kevés fokhagymát is dobtam a vajba, ami egyáltalán nem vált kárára. Egy fél csésze rizst megfőztem 1/2 leveskockával, majd amikor készen lett, a csalánlevelekkel együtt összeturmixoltam. Sót már nem kellett hozzáadnom, de egy kis borssal még megszórtam mielőtt visszatettem a tűzre. Egyelőre sűrű kása lett az egész, amit tejjel hígítottam annyira, hogy krémlevesnek már megfelelt. Reszelt sajttal megszórva tálaltam.

És ott van a „koszos” leves, amit már többször is készítettem, mert egyszerű, és bármely évszakban készíthető. Nem elírás az általam ráragasztott név, nem kaszás leves akart lenni, hanem koszos, mivel retekből készült. Retkes, vagyis koszos. Fehér retekből készítem, és természetesen jó alaposan lemosom, lehámozom, mielőtt egy kis ételízesítővel felteszem főni. Két gumó retekből egy 4 tagú családnak bőséges mennyiség kerekedik. Amikor a kockákra vágott retek már puha, az előzőekhez hasonló eljárást alkalmazom, tehát pürésítem, és csak annyit adok hozzá a főzőlevéből, amennyi a krémes állaghoz szükséges, esetleg egy hangyányival többet, hiszen ezt is áthúzom egy kevés tejszínnel. Tálalásnál a legfinomabb a jól átsütött szalonnapörccel, vagy baconnal.

A levesek tárháza valóban kimeríthetetlen, ha nem a hagyományos magyaros leveseknél ragadunk csak le. Bármilyen zöldségből, levelekből, gumóból, bogyóból gyorsan elkészül, ennél csak a turmixgép mosogatása időigényesebb.

De ettől eltérő, tartalmasabb leveseket is készíthetünk a fantáziánk szerint, csak ezek általában időigényesebbek. Dobjunk össze mindent egy fazékba, amit találunk, öntsük fel vízzel, és hagyjuk megfőni a hozzávalókat. Ha elkészült, a többi már csak az ízesítésen múlik. Mint a kőleves, a régi mesékben. Ha összeállt a fejünkben egy variáció, de éppen nem találunk otthon megfelelő adalékanyagot, helyettesítsük bármivel, ami ízében, állagában hasonló. Bár az is igaz, hogy nem minden helyettesíthető, mert más lesz az eredmény, de ettől függetlenül nyugodtan kísérletezgessünk. Hagyományosnak biztos, hogy nem lehet mondani majd az elkészült ételt, de ha finom, bármikor megismételhető.

A végére egy tanmesét teszek közzé, bár nem a levesről szól:

A paraszt bácsi felesége, aki a grófi konyhán dolgozik, hazatér a munkából és elújságolja férjének, hogy milyen finom tortát sütöttek, és az mennyire ízlett a gróféknak.

- Hát süsd meg te is! - jön a válasz. Nekilátnak összeszedni a hozzávalókat. Kezdi sorolni az asszony:
- Rétesliszt? no, az nincs, tegyél bele kukoricalisztet!
- 10 tojás? elég abba kettő is!
- Narancs? az sincs. Tegyél bele almát! Szépen behelyettesítgetik a hozzávalókat, a feleség megsüti a tortát, az öreg odaül az asztalhoz, megkóstolja, aztán megszólal:
- Csak tudnám, mit esznek ezen azok a fránya úri népek?

Szendrey Júlia