Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Agyhalottak háborúja

2012. szeptember 23. - Tágrazártszemmel

Másfél héttel ezelőtt baleset ért. Csúnyán megrándult a bokám, aminek következtében sajnos fekvőgipszre ítéltettem. Én, aki mindig is izgő-mozgó voltam, azt hittem, ennél rosszabb már nem jöhet. Tévedtem…

Egy nap, amikor felkelés után minden ügyességemet latba vetve járókeretem segítségével kikocogtam a szobából a konyhába, hogy elfogyasszam jól megérdemelt reggelimet, tekintetem a napi (bulvár)sajtó egyik példányára esett. Nos, tehát. Legnagyobb szerencsémre éppen nem volt egyetlen falat sem a számban; ugyanis, ha lett volna, 1000 %-ig biztos vagyok benne, hogy egy elegáns mozdulattal hullt volna vissza a tányéromra. Az történt ugyanis, hogy hatalmas szemeket meresztve meredtem arra a főoldalon lehozott hírre – pontosabban ott még csak a cím, illetve a sztori lead-je volt olvasható –, aminek már a puszta elolvasása is furcsa, hányingerkeltő érzést okozott a gyomrom tájékán. Nem, nem voltam ideges. Pusztán elképedtem azon, hogy már a bulvár sem a régi. Egyre rosszabb. Korábban a bulvárhírek többnyire arról szóltak, hogy ismert, elismert, hírös emberekkel milyen dolgok történtek. Vegyük például Claudiát. Ő ismert és széles körben kedvelt műsorvezető, színész. (Utóbbit ne firtassuk.) Lehet kedvelni vagy utálni, de azért valamit letett az asztalra. Tehát, ha ő elválik vagy levetkőzik, vagy éppen szakít, az érdekli a nagyérdeműt. Na de az, hogy mostanában már az dívik, hogy semmitmondó emberekről semmitmondó cikkek jelennek meg, azzal már én sem tudok mit kezdeni. Inkább röhögök, mint sírok.

Nézzük a sztorit: a magyar média nagyképű, pöffeszkedő, jelentős kisebbrendűségi komplexussal, ám annál nagyobb nagyzási mániával rendelkező Hajdú Petikéje megint alakított. Van neki ez a Frizbi nevű műsora. Sztárokat szokott meghívni, elbeszélget velük, kekeckedik, és azt hiszi, nagy dolgot csinál. Most pedig még magát is alulmúlta. A vasárnapi adás gigamegasztárjai ugyanis nem mások voltak, mint Alekosz és Cristofel.

Szóval olvastam az ezzel kapcsolatban megjelent hírt az újságban; gondoltam megnézem a hétvégén. De, csak mert vizuális ingerre is szükségem volt ahhoz, hogy minél részletesebb lehessen ez a poszt. Gondoltam én.

Nos elérkezett a vasárnap, én pedig vártam a Frizbit. (Mondjuk lett volna értelmesebb dolgom is; épp egy Tim Burton-filmet szakítottam meg amiatt, hogy ezt a két félkegyelműt nézhessem a tévében. Na, én se vagyok normális… J ) Persze a műsor végére rakták be őket. Petike nyilván azért alakította így, hogy aki rájuk kíváncsi, az nézze végig a műsort; csakazértis! Rajtam ugyan nem fogott ki; amíg vártam az ominózus részt, addig bizony a Burton-filmet sasoltam a számítógépen.

Aztán megérkezett a két csődör. Izgiiiii! Az egyiket a „kubai”, a másikat pedig a „görög” jelzővel szokták illetni, noha a kubai nem tud spanyolul, a görög meg nem tud görögül.  Bár apai, illetve anyai ágon közük van az adott országhoz, de ez olyan kevés, mint mackósajtban a brummogás. Szóval megérkeztek; és kb. kőkemény egy percig bírtak magukkal. Amúgy pedig az egész „beszélgetés” abból állt, hogy Cristofel – mint egy OPNI-szökevény – oltogatta Alekoszt. A „görög” meg – egy befüvezett szerencsétlenség módjára – halálos nyugalommal tűrte a válogatott szidalmakat, és a saját, cizellált stílusában próbálta felhívni a kubai figyelmét arra, hogy vegyen vissza az arcából, és különben is: takarodjon a médiából. Én a helyében tuti, hogy otthagytam volna az első ilyen megnyilvánulása után. (Nem állok le kreténekkel; akkor ugyanis lesüllyedek az ő szintjükre, ahol legyőznek a rutinjukkal. J ) Vagyis: a vasárnapi Frizbi utolsó beszélgetésében annak lehettünk fül- és szemtanúi, miszerint a két meghívott rácsodálkozik arra, hogy a másik mit is keres a médiában. Na, igen, erre én is rácsodálkozok, méghozzá nap mint nap.

A beszélgetés slusszpoénja az volt, amikor a műsor végén Petike tortával köszöntötte Alekoszt, közelmúltbéli születésnapjára megemlékezvén. Taps, mosolygás; majd szegény torta az elmeháborodott „kubai” közbenjárásának köszönhetően a földön landolt. (Szerintem eredetileg a „görög” arcába tolta volna illedelmesen.) Utána meg még meg is kóstoltatta volna az ünnepelttel „kóstold meg, túrós”-felkiáltással, ám Alkoholosz csak a fejét ingatta, nem szólt semmit, Petike pedig az orra alatt morgott, hogy „ez nagyon nem volt szép”.

Most pedig következzék a konklúzió levonása. Ebben a mi Petikénk nagyon jó. A műsor végén megállapította, hogy sajnos nem sikerült elsimítani a vendégei között az ellentétet; az csak még inkább nőtt köztük. Na, várjunk, lemaradtam. A Békítő show-t anno nem a Fridi vezette? Mert akkor csak arra tudok gondolni, hogy Petikét megszállta a Szentlélek, és küldetésének érzi, hogy a közélet egymással ellenséges érzésekkel viseltető szereplőit közelebb hozza egymáshoz, természetesen az egyetemes szeretet nevében. Nos, ebben az esetben sürgősen adja át a műsor vezetését Kozsónak.

(Még annyit megjegyeznék, hogy természetesen az is megfordult a fejemben, hogy mindez egy megrendezett show műsor volt; de akkor meg még gázosabb az egész. Hajrá, Petike, csak így tovább!)

Penny Wise