Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Böjttábor, és ami mögötte van - 3. nap

2012. szeptember 21. - Tágrazártszemmel

Felzárkóztató: 0. és 1. nap, 2. nap

Az éjszakám egy merő katasztrófa volt.
Én nem tudom, hogy ezek a mocskos vajákosok mit itattak velem tegnap, de este rámjött a cifrafosás és egész hajnalban a jurta és a tölgyfa tövében, expressz vonatként száguldoztam. A harmadik menet után grillezni lehetett volna a seggemen.
Továbbá, nehezítette a feladatot, hogy egy rendes budi sem volt ebben az füves-písz szektában, így saját magamnak kellett alkalmatosságot találnom.
Hát most mit mondjak, ez már azért sem volt könnyű feladat, mert mikor menni kell, menni kell, így nincs időd előre szisztematikusan feltérképezni/kiválasztani a budoár helyszínét, hanem ahol utolér a végzeted, ott lesz salakanyagod hegyének omlása.

Viszont nyilvánvalóvá vált szuperképességem, miszerint olyan gyorsan futok, mint Krisztus a vízen. Gyönyörű lehetett, ahogy az éjszaka közepén egy emberi alak vágtatva hasít az éjszakába, majd egy tájgörbukfenccel landol a pampafűben.
Úgy hajnal 3 körül testem végre rájött, hogy az égegyadtanyomorultvilágon nincs már más, amivel trágyázhatná az erdő flóráját, így Istennek hála, háborgó gyomrom csillapodni látszott.
Totális kimerülésben végre sikeredett volna némi alvással segíteni harmatgyenge testemen, azonban duracell Táltos a mai este is szimfóniát játszott a száján keresztül.
Ama pillanatban - a tölgyfa töve után -, az agyamat is elöntötte a szar. Utolsó nyomorult, szánalmas erőmmel - mint a tökös  ember, ki végzetes sebet kapott a rebellió alkalmával -, föltápászkodtam puritán fekhelyemről, odavonszoltam magam az ágyához, felkaptam a műbőr saruját, és elkezdtem ütni a renyhe fejét. Meglepődve tapasztaltam magamon, hogy az emberben mily mérhetetlen erő rejlik, utolsó csepp címen.
De ami végképp meglepett, hogy Táltos meg sem moccant bosszúhadjáratom tettlegessége alkalmával, s egy kis ideig meg is ijedtem, hogy esetleg a nagy svungban eltaláltam a gigáját, és tán meg sem éri eme roppant csodálatos böjttábor végét. A nagy riadalom azonban nem tartott sokáig, mert mikor közelebb hajoltam hosszú hajfonataival körbeszőtt arcához, olyan horkantott, hogy újból rámjött a fosinga.
Miután odkünt végeztem, arra az elhatározásra jutottam, hogy nincs az a háromfejű, préseltfarkú, borgőzös Isten, hogy én visszamenjek, ezért fogtam magam, és az egyszerűség gyönyörével elvágódtam a rét közepén.
Reggel 6.30-kor Jézus tehénbőgéssel keltett minket, s mivel valami leírhatatlanul pocsékul éreztem magam, hát nem sok kellett, hogy fogjam magam és pofánbaszarintsam őt is Táltos szandijával.
Szemeim alig résnyire nyílottak, de a nap erőszakos sugarai máris retinámat égették. Gyomromban, mintha a Vidróczki Néptáncegyüttes csapatta volna órákon át, ráadásul ehhez vegyült az a fajta éhségérzet, mikor hiába ennél, azt is kiokádnád cifra duplasugárban.
No, hát ilyen fejjel ébredeztem a zöld közepén, mint valami tudathasadásos, akire ráesett az Enterprise.
20 perc múlva sikerült abszolválnom a feladatot, ami a talpra állást jelentette, s hunyorgó szemeimmel körbevizslattam a terepet.
Ezek nem tudom mire dugták fel magukat este, de ezalatt a 20 perc alatt, míg én a két lábra állással küzdöttem, mint egy újszülött gida, ezek már frissen, üdén szaladgáltak dombra fel-dombra le.
Elálmélkodva konstatáltam, hogy nem látok a sajátomon kívül még egy elnyúzott, szenvedő, kenyérre éhező, síró arcot.  Mijazisten? Kérdem én.
Vagy mindenki takarodó után, fusiban sírja ki a szemeit fájdalmában? Érthetetlen én mondom, érthetetlen...

No mindegy, végül úgy döntöttem, hogy felkeresem az alpakára gerjedő főboszit, hátha van valami ötlete, hogy a körülményekhez képest, miképp rázhatnám magam emberi formába.
Meg is találtam a kommuna üstjénél; ippeg egy evezőlapáttal kevert valami szmötyit.
Odamentem hát, és vázoltam, amolyan költői formában, hogy úgy mégis mit javasolna annak az embernek, aki egész este, már-már territórium jelzés címen, szó szerint körbefosta a tábort. Azt mondta, előfordul az ilyesmi, de ne aggódjak, ez a méregtelenítés egyik formája. Mondom az oké, de úgy tűnik, hogy más nem igen melózott éjszakai műszakban, ha érti mire gondolok. Azt a választ kaptam, hogy ez emberfüggő, kiből milyen hatást vált ki, de akinek úri gyomra van, azt jobban megviselheti a művelet. Itt kicsit elkezdett pattanni az agyam, hát mondom azért, mert nem diabetikus gazokat eszem, hanem egy rendes, rezsón főtt, valamirevaló ebédet, hát nehogymár lesznobozza az én gyomrom.  Azt mondta ne húzzam föl magam, inkább nyissam ki a szívem, ezzel is egy magasztosabb törekvés felé haladván. Mondom most egy fasírtos szendvics elkészítés kurva magasztos törekvés lenne számomra, és csak nem gondolja, hogy a 3. napon majd itt fogom ölelgetni ezeket a begombázott erdőlakókat. Ez kicsit magára vehette, mert olyan képet vágott, mintha akinek székrekedése van (de jó neki). Eztán már csak kezembe nyomott egy bögrét, belelöttyintett a reggeliből 2 kanálnyit, hogy lassan, kortyonként igyam meg, ez segíteni fog.
Megköszöntem, majd továbbálltam.

A nap további része számomra érdektelenebb volt, mint eddig bármikor.
A délután kezdődő szeánszon még részt vettem, ilyen nyújtógyakorlatokat kellett végezni, meg megtanulni, hogy vegyük helyesen a levegőt; mondom mi ez itten, valami utópisztikus KámaSzútra camp? Na mindegy, mérsékelt intenzitással eldobálgattam én is a testrészeimet valahol a hátsó sorban. Jó volt az ott nekem, legalább nem voltam szem előtt, mert a kurzus vezetője, Amálka, amúgy is túl komolyan vette ezt az egész szart, ugyanis egy nádpálcával verte azokat, akikről azt feltételezte, hogy nem visznek kellő energiát a gyakorlatba. Elmondása szerint ez nem fenyítés, csak spannolás, meg amúgy is épp, hogy csak suhint egyet a pálcával. Nos, ezt meglehet el is hittem volna, ha nem hallottam volna az utolsó sorban is a nád csattanását valakinek a hátán.
Amúgy is elég unszimpatikus ez az Amálka, olyan feje van, mint a Galapagosi óriásteknősnek, mikor rájön, hogy kihalófélben van.
Kora este szabadon válaszható programokkal kedveskedtek nekünk, de őszintén szólva mocskos mód nem volt kedvem sem rákjárásban szlalomozni a fatuskók körül, sem pedig mezítláb sikongatva ugrálni a parázsban, meg amúgy is olyan voltam, mint a hullamosó, aki egy éve nem volt szabadságon, úgyhogy fogtam magam és elindultam a jurtám felé, hogy kidőljek, mielőtt Táltos újra elkezd horkolni, mint tenyészbika az urológusnál, és biztos, ami biztos alapon, magamhoz vettem a sarut. Merengtem rajta, hogy körbe is szegecselem, de az nem lett volna túl humánus megoldás.
Odafele találtam egy bokrot, amin ilyen kis kék izé bogyók voltak.
Félelem nélkül megettem vagy tízet.
Hiába, az éhség nagy úr.
Már azon is gondolkodtam, hogy feladom, de az nem lenne túl férfias, szóval bírnom kell, nincs mese.

No, holnap jelentkezem.
Feltéve, ha megélem.

 

Hekksütő Marika néni