Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Születésnap Kairóban

2012. szeptember 02. - Tágrazártszemmel

10 órás késéssel indultunk el Ferihegyről Egyiptomba, egy 5 napos hajóútra, valamint utána még pár napos szilveszterrel együttes pihenésre a Vörös tenger partjára. Nem volt zökkenőmentes sem az előkészület időszaka, sem az elutazás, de sajnos még a közvetlen megérkezés sem. Párom először köszvénnyel, majd orbánccal kínlódott, ami érdekes módon rögtön helyrejött a 10 órás reptéri idegtépő várakozás alatt. Az örömbe üröm is vegyült, mert rögtön a megérkezésnél beverte a fejét a kisbusz felső keretébe, amitől hosszantartó vérzéscsillapítással is kellett foglalkozni. De minden jó, ha jó a vége! Végre, Egyiptom földjén voltunk, és bár elvesztettünk egy egész napos programot, borzasztóan örültünk a lehetőségnek, a látványnak na és a melegnek, ami fogadott bennünket.

Párom és az idegenvezetőnk; Adél egykettőre jó barátságba kerültek egymással. Adél egyébként a neve ellenére férfi volt és nem nő. Hogy milyen aktualitásból kapta ezt a nevet, azt nem sikerült kideríteni. Mindenesetre értett a szakmájához, némi csűrcsavaros akcentussal, de bőséges információözönnel, magyar nyelven kalauzolt bennünket végig a hajóút alatt.

Luxorban elváltak útjaink, mi Hurghada felé vettük az irányt, ő Kairóba sietett vissza a következő csoportért. Kicsit sajnáltam, hogy el kellett válni tőle, már annyira megszoktam a kecskére jellemző mekegő nevetését, humoros stílusát és alapvetően mohamedán származása ellenére whisky imádatát. Ő ugyan mondta, hogy esetleg még hazafelé menet Kairóban összefuthatunk, de ezt nem vettem komolyan. Gondoltam csak úgy udvariasságként mondja.

A csodálatos hajóút után, ami felejthetetlen élményekkel gazdagított bennünket, egy autóbusz konvojjal indultunk tovább a sziklás hegyek között kanyargó, éjjel kissé félelmetes úton a tengerpart felé. Annyira lassan haladt a sor, hogy sofőrünk majdnem elaludt a volán mellett. Hogy ez ne fordulhasson elő mégse, iszonyatos hangerővel muszlim imákat hallgatott a magnóról. Mikor már a könyökünkön jött ki az ima, kértük, hogy egy kicsit pihentesse az agyát. Kár volt kérni, mert amíg az ima szólt, valóban nem aludt el, de amint abbamaradt, máris cikkázott össze-vissza az úton, áttérve a szomszéd sávba is. Úgy kellett rákiáltani, hogy felébredjen. Nem mondom, hogy nem szartuk össze magunkat az úton. Én a félelemtől, a párom attól a fertőzéstől, amiben már több utastársunk is szenvedett. Hurghadára érkezve elővett engem is a szapora, így a szilveszter estém nagy részét az illemhelyen töltöttem. Jobb is volt így, mert legalább biztos helyen voltam, másrészt nem láttam azt a nyomorúságot, amit a végtelenségig lepukkant, valaha virágzó Sheraton szálló mutatott magából. A szobánkban állandóan folyt a víz az ősrégi szaratov hűtőből, így örökösen vízben tocsogtunk, de ez volt még a legkevesebb. Semmi volt a lyukas ágyneműhöz képest, na meg az íncsiklandó (bár ízetlen) étkekkel megrakott asztal terítőjéhez képest. Bár a hotel recepcióján még ott csillogott az 5 réz csillag, de a valóságban már egy csillagos besorolást sem érdemelt volna az épp bezárás előtt álló hotel. Amikor az utazási iroda értesített bennünket, hogy a Sheraton szállodában fognak elhelyezni bennünket, mert a kiválasztott hotelünk felújítás alatt áll, madarat lehetett volna fogatni velem. Az eufóriám tartott egészen a megérkezésig. Amikor a wc-ről éppen kiszabadulva láttam, hogy a szilveszteri vacsorához lyukas lepedőket tesznek az asztalra, gutaütést kaptam. S hogy a vendég ne lássa a lyukakat, a rá kerülő tálakkal takarták el a szemek elől. Elkeserítő! És egyben nagyon, de nagyon dühítő! Mindent lefényképeztem, és hazaérve a szervező iroda elé tártam. Mit gondoltok mi lett az eredménye? Semmi! Illetve mégis, amit egyáltalán nem akartam; kirúgták az alvó sofőrt. Ez a megoldás! Így kell csinálni!

Na, de térjünk vissza a történethez. Hiába kapok gutaütést adott pillanatban bármitől, nem hagyom, hogy elrontsa a helyszínen a kedvem, így magamban elraktároztam a problémát, a körülményeket meg magasról leszartam (szó szerint). Eltelt a szilveszter este, egy kicsit semmi módon. Ramadán volt éppen, ezért a műsor is kissé laposra sikeredett. A pénztárcánk is, mert hülye fejjel nem itthonról vittünk, hanem ott kértünk éjfélkor egy üveg pezsgőt. Csak a távozáskor vertem hidat, amikor megláttam, hogy potom harmincezer forintba került! És ráadásnak még felszámoltak 8 ezer Ft-ot, mert magunk nyitottuk ki, és nem a pincér!

És még a magyar vendéglátásra mondják, hogy milyen szemetek.

Jó meleg napok után éppen a születésnapom előestéjén tértünk vissza Kairóba, ahol egy lézer shown vettünk részt a szfinx mellett felállított színpadon. Meseszép volt. Másnap még egy kicsit csavarogtunk, majd este elkezdtem a lehetetlent megvalósítani. Be kellett pakolni a bőröndökbe. Ez valóban lehetetlennek látszó feladat volt, jó hosszú ideig el is tartott. 8 óra tájban eldöntöttem, hogy lefekszem egy kicsit, mert nagyon korán éjjel egy órakor lesz az ébresztőnk a hazainduláshoz. Alig fészkeltem el magam, csörgött a telefon. Párom vette fel, de azt mondta téves hívás volt. Viszont ettől kezdve nem hagyott aludni. Anya, gyere, menjünk el egy kicsit az éjszakába, majd alszol otthon! Használjuk ki, ezt az utolsó esténket. Te hülye vagy! És mit csináljunk a gyerekkel addig, aki békésen alszik már? – kérdeztem vissza. Majd rábízzuk a szomszédokra – válaszolta. Addig-addig piszkált, addig rázogatott, amíg beadtam a derekamat, és felöltöztem. Lerendeztük a gyerekkérdést és elindultunk a hallba. Furcsa volt, hogy hozza magával a videót. Azt a matuzsálemi hatalmas gyártmányt, amit szinte soha nem akart sehova cipelni. Ez minek? – kérdeztem. Jól jöhet még – mondta, de már nem lehetett többet beszélni róla, mert belebotlottunk a hallban Adélba. Kölcsönös meglepetéssel szóltunk egymáshoz, majd a párom nekiszögezte a kérdést: Nem tudsz valami jó helyet a környéken, ahol el lehetünk az indulásig? És Adél tudott. Elvitt bennünket egy valóban 5 csillagos hotelbe, ahova Kairó felső tízezernyi közönsége jár. Csupa politikus, csupa színész, meg egyebek. Mint említettem Ramadán volt, amikor a mohamedánok napnyugtáig minden élvezettől tartózkodtak. Este viszont rogyásig zabálták és itták magukat. Műsor is volt, kicsit furcsa a mi szemünknek, fülünknek, de azért jól szórakoztunk. Adél ivott, mint a gödény, természetesen whiskyt, és természetesen mindig az enyémet, mert magának nem mert rendelni. Háttal ültem a színpadnak, amikor a műsort néztem, kicsavarodva kellett hátrafordulnom. A szünetekben persze nem kellett megcsavarnom magam. Épp egy ilyen szünetnél jártunk, amikor halványabbra, szinte egész sötétre vették a fényeket. Párom is előkapta a videót, és kis vártatva én is meghallottam az éneket, de nem fogtam még fel, hogy mi történik. A Happy Birthdayt énekelte a tánckar, miközben lassan egymás után vonultak felénk, felém, az asztalunkhoz. A sor élén az étterem vezetője egy hatalmas, gyertyákkal díszített tortával, mögötte a tánckar, akik miután az asztalunkhoz értek és átvettem a tortát, rögtön ki is vették a kezemből és már vittek is magukkal fel a színpadra. Kezem-lábam remegett, azt sem tudtam hol vagyok és hova lépek. A tánckar körbeállt, megforgatott a már fényözönben tündöklő színpadon, és én ott táncoltam velük együtt még kb. negyedórát a nagyközönség előtt, akik éljeneztek és tapsoltak körülöttem. Eszményi volt. Hol nevettem, hol bőgtem, de azért megpróbáltam átvenni a ritmust és a stílust. Miután nagy nehezen leengedtek a színpadról kaptam egy óriási tortaszeletelő kést, ami a remegéstől úgy járt a kezemben, hogy a séfnek be kellett segítenie, nehogy elszálljon a kezemből. Ismét lekapcsolták a fényeket, csak egy fényszóró világított rám és a tortámra, ahogy szeleteltem, majd ismét felhangzott, de már az egész étterem részéről a köszöntő dal. A végén óriási tapsviharral köszöntöttek és köszönték meg a szétosztott tortát. Még sokáig nem tértem magamhoz, és még többször is elsírtam magam a megilletődöttségtől, főleg amikor a párom is köszöntött. Mert csak akkor árulta el, hogy ezt az egészet még az ideérkezésünk idején szervezte meg Adéllal, és nem volt véletlen, hogy nem hagyott lefeküdni. Éjfél után sajnos indulni kellett. Még egy utolsó nagy tapsot és ovációt kaptam a helyiektől, mikor kivonultunk az étteremből, majd taxival siettünk a hotelbe, ahol könnyes szemmel búcsúztam el Adéltól is. Gyermekem békésen átaludta az egész meglepetés estét, és csak itthon a videón láthatta, milyen ügyetlenül bukdácsolt az anyja a táncparketten. Akkor is és itthon is hálásan köszöntem a páromnak ezt a születésnapi megemlékezést, és köszönöm neki a mai napig a felejthetetlen élményt. Mert bármi lehet, bármi jöhet, de ez az este örökké emlékezetes marad

Szendre Júlia