Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Steven Spielberg kéznyoma

2012. szeptember 01. - Tágrazártszemmel

Steven Spielberg korunk egyik legnagyobb rendezője Amerikában született 1946. december 18.-án. Négyszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, a Brit Birodalom lovagja. Első kis játékfilmjét 1959-ben, 13 évesen készítette el, a szüleitől kapott Super 8-as kamerájával, mely a „The Last Gun” címet kapta. Később, 1965-ben beiratkozott a Kaliforniai egyetem rendezői szakára melyet nem fejezett be csak 37 évvel a beiratkozást követően 2001-ben. 1968-ban Amblin című kisjátékfilmje következett, amiről 1984-ben saját filmgyártó cégét is elnevezte. A filmet még abban az évben be is mutatták az Atlantai Filmfesztiválon. Ugyanebben az évben, 20 éves korában megjelent a Universal Pictures stúdió bejáratánál öltönyben, egy üres diplomatatáskával a kezében, és besétált a kapun, mintha ott dolgozna. Hónapokon keresztül minden nap bement reggel, és este távozott; senkinek sem tűnt fel, hogy mit keres a falakon belül egy fiatal fiú. Leült egy üres íróasztalhoz, és úgy csinált, mintha dolgozna. Egy szép napon aztán megbízták egy asszisztensi munkával, és 22 évesen már televíziós rendezőként debütált. 1969 és 1973 között a Columbo, és még számos sorozat epizódjait rendezte. A hetvenes években a sci-fi és a horror műfajához fordult. Első játékfilm hosszúságú tévéfilmje a Párbaj volt, amit 1973-ban mutattak be. 1974-ben a Sugarlandi hajtóvadászat-tal óriási sikert ért el. 1977-ben elkészítette a Harmadik típusú találkozások-at a magyar származású Zsigmond Vilmos fényképész közreműködésével. Spielberg legtöbb filmje óriási pénzügyi bevételeket produkált. A pár tízmillió dollárral készült mozifilmek számos esetben 400 millió dolláros rekordokat értek el. Spielberg vezette be Hollywoodban először, hogy a rendezői gázsi mellett részesedést kért filmjei után a bevételből. Filmjeinek gyakran a saját producere is volt. Közreműködött más rendezők filmjeiben is, legtöbb esetben a Universal forgalmazásában. 1993-ban a Schindler listája megszerezte számára a régóta vágyott Oscar-díjat is a legjobb rendezésért. A DreamWorks SKG filmgyártó és filmforgalmazó céget 1994-ben alapította.

Néhány film melyekben közreműködött rendezőként és/vagy producerként a saját véleményemmel fűszerezve:

Ryan közlegény megmentése - 1944. június 6. - a normandiai partraszállás napja. Az ott lezajló véres partraszállással indul a film. De a történet tovább mutat ennél… egy maréknyi katonának be kell hatolnia az ellenséges országba, hogy kimenekítsék James Ryan-t, kinek három bátyja elesett a harcmezőn és hazaküldjék a családjához.
10/10

Kapj el ha tudsz - Frank W. Abagnale dolgozott orvosként, ügyvédként és egy nagy légitársaság másodpilótájaként - és mindezt a huszonegyedik születésnapja előtt. A szélhámosság nagymestere emellett briliáns csekkhamisító is volt, szakértelme több millió dollárt hozott neki a konyhára. Carl Hanratty FBI ügynök legfontosabb küldetésének tartotta, hogy elkapja Franket és a törvény színe elé vigye, de Frank mindig egy lépéssel előtte járt és a hajsza folytatására kényszerítette.
10/9

Vissza a jövőbe – Kiváló trilógia melyet nem lehet megunni. Marty McFly átlagos kamasznak látszik, de van egy őrült barátja, Doki, aki megépítette a plutónium meghajtású időgépet. Dokit váratlanul halálos támadás éri, s Marty is csak az új találmánnyal nyer egérutat. Arra azonban ő sem számít, hogy 1955-be utazik vissza, épp abba az időszakba, amikor szülei is a padot koptatják. A bajt csak fokozza, hogy majdani anyja Marty megérkezése óta ügyet sem vet majdani apjára, ami beláthatatlan következményekkel járhat a jövőben. Ha életben akar maradni, el kell érnie, hogy szülei egymásba szeressenek és el kell távolítania az anyját molesztáló Biffet. De Lorean, fluxus kondenzátor.. irány a múlt vagy a jövő.. vagy mindkettő!
10/10

A cápa – elég rég láttam, de annyira emlékszek, hogy nagyon életszerű az, hogy megtámad a vízben egy cápa. utána kajak még a Balatonba is félve léptem be! XD
remek sztori, bár kicsit meseszerű.. a többi rész meg olyan felesleges kicsit. Szinte ugyan az… fürdőzők – cápa.. ennyi.
10/7

Harmadik típusú találkozások – Láttam, tetszett… ennyi! Röviden annyi, hogy világszerte furcsa dolgokat észlelnek, kutatók kiokoskodják, hogy ezek a dolgok az űrlényekkel kapcsolatos és felveszik velük… vagy inkább ők velünk a kapcsolatot. Kicsit vontatott, de pont ezért azt tudom rá mondani, hogy szépen kidolgozott!
10/7

Indiana Jones – Az egyik legjobb kalandfilm. Kicsit meseszerű, kicsit eltúlzott, de remek film.. filmek. Mert hát ebből több rész is készült, és nekem mindegyik tetszett. Bár az utolsó, a negyedik már túl ufós.. de jó. Hozzáteszem, hogy sose értettem miért nem lövi le a „gonosz” rögtön a jót/jókat, minek kezd el társalogni.. bár ez minden filmnél így van.
10/9

Jurassic Park – Szintén egy többrészes film, melynek várhatóan 2014-ben egy újabb részét csodálhatjuk meg, és véleményem szerint ezt már akár 3D-ben is! Sztorija röviden annyi, hogy egy tudós buta szúnyogokból, akik anno rossz helyre szálltak miután teleszívták magukat dínó vérrel, cicatűvel kiszívja a bennük rejlő vért és bumm, így lesz a kis dínó! Na jó, a filmben valahogy tudományosabban adják elő. Egy szigeten vannak ketrecben, jön egy pénzéhes dilis, aki ellopja a DNS mintákat csak kis zűrt okozva lebassza a biztosítékot. A dinoszauruszok szabadon mászkálnak, nassolnak… a vége totál happy end. A többi részt még röviden se írom le.. nézzétek meg!
10/9

Schindler listája – A második világháborúban játszódó film, tömören leírva Oskar Schindler a film főhőse vesz egy gyárat és könyvelője rábeszéli, hogy alkalmazzanak zsidókat mert olcsó munkaerő és még segítenek is rajtuk, nem kell koncentrációs táborokban szenvedniük. Zajlanak az események, de a lényege, hogy a németeket rábeszélve összeír egy listát, akik elengedhetetlen munkaerőnek számítanak a gyárban, és ezek az emberek megmenekülnek, nem szállítják őket haláltáborba!
10/10

Nem kétlem, hogy ezek közül Te is nem egy filmet láttál már, ami tetszett neked. Amiket meg még nem láttál, azokat érdemes megnézni, mert mindegyik felejthetetlen élményt nyújt. Szóval fim nézésre fel! XD

gugli