Hét eleje van, elfogyott minden főtt étel, és kong az ürességtől a hűtő. Főzni kell valamit, de mégis mi legyen az?
Kinyitottam a hűtőajtót, jó hosszan megszellőztettem a benne lévőket, átsoroltam a kamra polcra, sorra nyitogattam a szekrényeket, hogy mindent szemügyre vehessek, majd szép lassan kialakult a kép. Na, ma nem fog éhen maradni senki, mert igen tartalmas ebéd lesz.
Volt otthon krumpli, találtam kukoricadarát és lisztet, egy kis zöldborsót, zöldséget, na meg persze egy adag rántani való csirkét. Nekiláttam.
Hagyományos zöldborsó leves thai beütéssel.
Én úgy szeretem a leveseket, ha megáll benne a kanál. Vagy sűrű krémleves legyen, vagy tartalmazzon elég hozzávalót, hogy ne csak éppen úszkáljon benne valami. Így esett a választás a zöldborsó levesre, jó sok tésztával.
Az elkészítése igazán nem egy őrdöngős feladat. Felkarikáztam a sárga és fehér répát, megfuttattam egy kis olajon, rádobtam a fagyasztott borsót, és azzal is kevertem rajta párat. Viszont mielőtt felöntöttem volna vízzel, tettem bele egy kávésnál kurkumát. Ezzel is átforgattam, majd sóztam, egy hangyányi cukrot is szórtam bele és nyakon öntöttem vízzel, úgy jó fél fazék magasságáig. Hagytam, hogy felmelegedjen egyenletes hőfokra minden, majd beletettem egy fél thai tom yum leveskockát. Ettől egy kis pikáns és egy kis csípős ízt kap majd az egész leves. (a thai leveskockát, vagy pürét ázsia boltokban lehet kapni). Amikor már majdnem puha volt minden összetevő, akkor a szokásosnál kicsit vastagabb cérnametéltet főztem bele. Ettől jó sűrű, amolyan keleties kinézete lett a levesnek, de még bőven maradt leve is. Nincs semmi különleges benne, úgy néz ki, mint a hagyományos egyszerű magyar leves, csak az íze más egy kicsit.
Második fogásnak kis gondolkodás után egy kukoricalisztes bundában sült csirkét készítettem, fokhagymás tejszínben sült krumplival.
A csirke darabokat (szárnyát, felszeletelt mellét, combját) kicsit besózva állni hagytam. Megpucoltam néhány szem krumplit, az uborkagyalun szép vékony szeletekre vágtam, és egy kivajazott tepsibe raktam egymást fedve, egymás tetejére. Nem sóztam, nem fűszereztem semmivel, hiszen az öntet adja majd át a megfelelő ízt hozzá. Az öntethez kb2 dltejszínt öntöttem egy edénybe, ami elég sűrű volt, így egy kis tejjel hígítottam. Kivételesen nem friss fokhagymával készítettem, hanem fokhagyma granulátummal és sóval ízesítettem. Jól összekevertem, majd az egészet ráöntöttem a krumplira, és fedés nélkül sütöttem kb. fél órát. Sütés előtt még egy kicsit fellazítottam a krumplit, hogy mindenhol érje a massza. Szép pirosra sült a teteje, mivel nem egy vastag réteg, jól átsült a krumpli, átvette a fokhagyma és a só ízét is. Akkor lett kész, amikor már teljesen felszívta a tejszínt.
Kukoricás bundában sült csirke.
Elkészítettem a masszát a csirkéhez. Egy tojást (most éppen két kisebbet) jól kikevertem sóval, borssal, majd belereszeltem egy nagyobb 
nyers krumplit. Beleöntöttem kukoricalisztet, és egy nagyon kevés sima lisztet, amíg jól összeálló massza nem lett belőle. A csirkéket előbb lisztbe forgattam, majd ebbe a masszába (jó vastagon legyen rajta), és közepes tűznél, olajban kisütöttem. A nyers krumpli jó ropogósra átsült, a kukoricás bunda töményen bevonta a húst, és puha maradt a sütés után, miközben átsült a benne lévő hús is. Nagyon laktató, nagyon tömény, még az én nagy étvágyú fiam sem tudott sokat enni belőle.
A tejszínes krumplival, egy kis savanyúsággal, kiváló ebéd lett belőle.
Desszertnek egy nagyon gyorsan elkészíthető kukorica gombócot készítettem.
Nagyon rövid idő alatt elkészül, könnyű és mégis laktató édesség.
4 dlvizet egy csipetnyi sóval felforraltam. Amikor már forrt, beleöntöttem2 dlkukoricadarát, és folytonos keverés közben puffogásig főztem. Ez alig pár perc, tehát nem egy hosszú folyamat. Amikor puffogott, beletettem cca. 3 dkg vajat, egy-két evőkanál cukrot, 1 tasak vaníliás cukrot, egy evőkanál tejfölt, és tovább kavartam, míg szépen össze nem állt. Lehúztam az edényt a tűzről, addig vártam, míg annyira kihűl, hogy ne égesse össze a kezemet és vizes kézzel gombócokat gyúrtam belőle. Nem érdekes, hogy kisebbre, vagy nagyobbra sikerül, mert így is, úgy is elfogy. A tányéron evés előtt cukros tejföllel öntöttem le, és meghintettem őrölt fahéjjal. Igazán gyors, nem terheli meg különösebben a gyomrot, de azért finom, laktató desszert lett a vége.
Gyerekkoromban az erdélyi rokonok néha megfordultak nálunk, és ilyenkor nem maradhatott el a puliszkafőzés sem. A világból ki lehetett volna kergetni vele, annyira utáltam. Meg nem ettem volna a világ minden kincséért sem. Jóval később, már felnőtt fejjel nekiláttam készíteni, de vagy a saláta főzelékkel való párosítás nem volt megfelelő, vagy még akkor is üldözött a gyerekkori emlék, de igazán akkor sem jött be. Pár éve akadt a kezembe ez a recept, amit végül meghonosítottam az étrendünkben, és amire igazán ki merem jelenteni, hogy ízletes.
Szendrey Júlia
