Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

VV Cristofel, az álkubai álcsődör

2012. július 19. - Tágrazártszemmel

 

Na, ez az ürge hót sötét.
Még írni is fáj róla.

Ha kizárólag, színeket használt művészeti alkotásként kellene lefesteni, akkor egy #000000 színkódú löttyel hasítanám szíjjel a vásznat. Csak úgy, hanyagul, hetykén.
Emlékezzünk csak vissza a letűnt idők korára, mikoron még csak nyílogatott a reality show illatos bimbaja. A Big Brother egyik csökevény hajtásán véltük felfedezni Magyarország első számú mediterrán tájékú talján csődörét, Renátót, aki ugyan sármosságát tekintve inkább hasonlított egy lepukkant, narkós digó utcazenészhez, mintsem egy igazi, feszesseggű snájdig olasz férfihoz; viszont javára legyen írva, a farkán kívül legalább más hangszeren is tudott játszani, valamint képes volt viszonylag értelmes mondatok összelegózására.
Néha.
Mr. kubai Váffánkúló kettőpontnulla azonban a férfitársadalom, valamint az agykapacitás mérésére szakosodott tudományos csoport szégyene. A laborban a nyulak önként adják be maguknak a titkos gyilkos vakcinát, mintsem egy légtérben legyenek ezzel az IQ atombombával 2 percnél tovább.

 

A hajzselé, a baszom csili-vili bizsu a fülben, meg a köldökig kivágott sztreccs’ing póló, na az megy; de rendben, ne legyünk ilyen antiszociális társadalom és ne bántsuk, mert a trend a hülyéknek jár igazán.

Végignézhettük/hallhattuk/érezhettük/mentálisan egybeolvadhattunk párkapcsolati kálváriájával s nejével, akivel a közös IQ hányadosukból köbgyököt sem lehet vonni, s bár erre a mizériára a kutya sem volt kíváncsi, de már megint asz'ondom, hogy simuljunk a társadalom tenyerébe és nézzünk szigorú arccal tükörképünkre, hogy a díjnyertes zsörnalisztáknak is meg kell élnie valamiből, hát ha másból nem is, de a tényszerűen zanzásított, stilisztikailag  kiemelkedő cikkek megírásából; hogy a népesség kevésbé fényűző életét élő tagjairól már ne is essék említés, akik az ájfónny’ukkal szaladgálnak Újpest és a Kálvin tér között, hátha megszereznek egy celeb-heppöning szaftos cupákot, amit a szennylap szerkesztőségébe eljuttatva természetesen megkapják a tízezer HUF értékű selyemcukor csomagot, amit Béla majd ki is szállít bringóhintón.

A kubai szappanopera lecsengése után, miután Veronica Florensziát pofánhajlította egyszer/kétszer - persze a kedvenc plüssállata meggyalázása és kibelezése után -, kattant neki még ennél is jobban a fogaskerék, hogy egyrészt még nem utálják elegen idehaza, másrészt az Országos "Use your Brain" vetélkedőre meg várhat még a felkészülés, tehát felelősségteljesen úgy döntött, hogy ő biza' leforgat egy tuti számör klippet, rajoskodik majd a telepi , 16 éves macák közt, akik gyorsan vettek is a kínaiban egy nájlon fürdőrucit, hogy majdan keményen a kameraman orcájába nyomhassák a 30 centis pinkre és neonződre festett sas-karmaikkal összepréselt kebleik dússágát.
Jó lett, jó lett – mondja eme posztnak írója, és csak reméli, hogy itt nem áll meg a kubai gyors, hanem hasít a végtelenbe és tovább, elvégre jövőre is kell valaki, aki képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

További, és egyben záró-hírként adagolnám, hogy nemrégiben egy maori tetkót varratott magára, mert elmondása szerint, idézem: "Ez a tetoválás most nagyon fontos számomra, mindenkinek van egy kis tetkója az edzőteremben, ahová járok"

Hát, reménykedjünk benne, hogy az edzőtermi társak gyakorta ugranak fagyiskocsik alá, cselendzsből.
A jéghideg felfrissülés után odarobognék a helyszínre, majdan lőnék egy fotót - amiből meg tudnám venni azt a kis cuki elefánt porcelánszobrot-, s közben a másnapi szalagcím piros betűi villódznának szemeim előtt: "Bánatában a Kálippós kocsi elé ugrott, mert nem bírta elviselni, hogy a sok szteroidtól összement a pöcse"

Végezetül pedig tessenek megtekinteni ez a zenei mannát, ha még nem tették.

hekk sütő Marika néni

http://youtu.be/CEiKsjaZfVo

 

 

 

 

süti beállítások módosítása