Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Kiszel Tünci újra pofánkba tolja naptárját!

2012. június 25. - Tágrazártszemmel

Na tessék.

Pedig már leszerveztem egy vad druida bulit, „Szedd magad!” mozgalommal egybekötve, hogy méltóképp ünnepeljük meg a szelektív hulladékgyűjtést, valamint azt, hogy Tüncike nem fogja többet a magyar állampolgárokat sokkolni azzal, hogy januártól decemberig az ő hableány testét és természetellenes mosolyát bámuljuk a reterát falára kiszegelve. Ez egy korszak lezárása lett volna, minek okát először annak tudtam be, hogy kellemetlenül érezhette magát, amiért Díva-naptárának eladási aránya, egyenes arányban csökkent az éves Operabál meghívóinak számával. Az utóbbi idők egyetlen, nagyobb tételes rendelése, a szomszéd Sanyibá’-tól jött, akinek az unokája nagyon szeretett volna origamizni, és mivel otthon egy darab papírt sem tudott prezentálni az öreg, ezért felebaráti szeretettől vezérelve, átcsöngetett a művésznőhöz némi segítségért. Ekkor jött a törés, hogy felszámolja a Kiszel-nyomdát.
A 40 fokos afrikai klíma azonban negatív hatással volt elméjére, és zavarodottságában a megszűnés helyett egy innovatív ötlettel állt elő. Ez pedig nem más, mint a gyilkos árleszállítás. Elmondása szerint létrehoz egy kuponos rendszert, amivel az elvakult 80 éves lovagjai olcsóbban hozzájuthatnak Miss Június képeihez. Valószínűnek tartom, hogy a Spar árzabáló megrágja Tündérke naptárját is a leárazott zacskós tej, valamint a szárított herére hajazó datolya között, valahol a hatodik oldalon. Azonban itt a történetnek még nincs vége, mert a fáma szerint egy igazán ütős dologra készül, s ez nagyobb durranás lesz, mint II. Erzsébet meglepetés bulija a hetyke pöcsű golflabdaszedőkkel.Tessenek felkészülni, mert igen nagy rá az esély, hogy a naptár erotikus vonalban repeszt tovább. Itt aztán lehet fantáziát röptetni és találgatni, hogy milyen miliőben készülnek majd a képek. Azt sem tartom kizártnak, hogy beleszövi mániákus gyűjtögető énjét, ugyanis ha mélyre túrunk emlékeinkben, kikaparhatjuk azt a ravaszul megbúvó információt, miszerint a hölgy képes áttiporni testőrökön, óvodás csoporton, legelésző birkanyájon és törött szárnyú Berki poszátákon csak azért, hogy egy fotográfiát lőhessen kedvenc hírességével. Ebből kiindulva el tudom képzelni, ahogy pőre testtel fetreng a kertben a csicseriborsók között, mellbimbaját hetykén fedve az aranyszegéllyel bekeretezett Sztálóne fotóval. Hát, én csak annyit mondok, hadd szóljon Aranyanyám! Amúgy is kurvára nehezményeztem anno, hogy nem volt húsvéti kalendár, mint special eiditon. Pedig milyen fajin lett volna, ahogy hanyagul, szétvetett lábakkal hentereg a nyúl ólban, feje alá begyűrve egy hófehér angóra típust. Egyik kezében egy méretes répát markol, míg a másikban 3 frissen festett tojással zsonglőrködik, s közben a frissen reszelt tormát erotikusan keni szét a mellein. Donatellácska a kép bal felső sarkából varjúdombi vigyorral vicsorog ránk, mint jövendő naptárdíva; hajában a veres pántlikák csak úgy röppennek, mint légyfing a kora esti fuvallatban. Warning, ha még nem volt elég a sokk, tanácsolnám az utolsó bekezdés újraolvasását a cikkben, hogy feltörőben van az új biznisze, mégpedig a Kiszel energiaital.Azért arra kíváncsi lennék, hogy egy ilyen dekoratív méjdiaszemélyiséggel felturbózott enerdzsidrink milyen szuperképességgel ruház fel vajh'?

Hiába, az ital feldob, a nő meg lelohaszt.

hekksütő Marika néni

süti beállítások módosítása