Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

2015, avagy a nagy klasszikusok újjáéledése I.

2015. október 06. - Drabost

Miről is fog szólni ez a cikksorozat?

 

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy a régi idők nagy kasszasikerei, zseniális alkotásai sokunkban szép emlékként tárolódtak el. Ezek olyan kedves emlékek, amelyeket életünk egy-egy korábbi szakaszához tudunk fűzni. Mindenkinek megvan a maga kedvenc filmje, sorozata, rajzfilmje. Igen ám, de ezzel nem csak mi magunk vagyunk tisztában, hanem a nagy filmipari szereplők is. Mit is jelent ez ránk nézve? Korábban jóval kevesebb téma került megfilmesítésre, animálásra, így kocsonyás szemekkel néztük, ahogy az első sárkányok, robotok, repülő emberek megjelentek előttünk egy olyan világot tárva elénk, amiről előtte még csak álmodni sem mertünk. Ma már egy bizonyos kor fölött az ember elég sok történettel, látványossággal találkozott az évek során, így nehéz valami ütős produkcióval lenyűgözni a közönséget, ugyanakkor a bevételeket meg elvárják a filmes csapatoktól. 53-movie-remake-draft.jpegItt jön a képbe az egyik leghatékonyabb eszköze a forgatókönyvíróknak. Mi lenne, ha egy régi sikertörténetet dolgoznának fel a mai kornak megfelelő eszközökkel? Így születtek meg a remakek. Ez a jelenség jelen van a zenei és filmes világban is, de már a sorozatok és rajzfilmek sem kivételek ez alól. A célja egy ilyen remakenek, hogy bevonzza a régi rajongókat a nosztalgiafaktorral, ezen felül az aktuális kor eszközeivel, látványvilágával új nézőközönséget verbuváljon magának. Ha különösebben nem rontják el, akkor ezzel a taktikával nagyot bukni nem lehet. Idén kimagasló a régi idők nagyjainak feldolgozása, folytatása 15-30 év szünet után. A cikksorozatom következő részeiben sorra veszem a jelentősebb 2015-ös feldolgozásokat, több szemszögből fogom vizsgálni a ránk, azaz fogyasztókra gyakorolt hatását és, utána nézünk, hogy érdemes-e ezt az irányt folytatni.

 

Az első elemzésemhez a nyáron bemutatott Mad Max – A harag útja című filmet választottam.

 mad-max-a-harag-utja-3.jpg

A Mad Max trilógia utolsó része pont harminc évvel ezelőtt érkezett a vásznakra és ennyi idő kellett ahhoz, hogy leporolják ezt a klasszikust. Az új alkotásban Maxet Mel Gibson helyett Tom Hardy alakította benne, és bár ő volt a főszereplő, kis túlzással egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyiszer szólalt meg a filmben. Ennek ellenére mégsem mondható ki, hogy ettől rossz lett volna az alakítása, sőt! Továbbá említésre méltó tény, ritka az, amikor a rendező pontosan tudja, miként kell az izgalmat hosszútávon fenntartani és egyre csak fokozni. A történet nem szól semmiről, csak egy „bazi” nagy autós üldözésről, de milyen autós üldözésről!? Én még ilyet nem láttam. Valószínűnek tartom, hogy otthon megnézve nem hozza azt az élményt, mint egy mozi teremben dübörögő hangeffektekkel, de mindenkinek ajánlom a megnézését! A látványvilág csillagos ötös, minden pont ott van és olyan, mint egy apokalipszis utáni Földön lennie kell. A színészek nagyon jól játszanak, ezt tényleg ki kell emelni.

fury-road-guitar-680x388.jpg

Mit lehet még elmondani erről a filmről? A legfontosabbat: az egész egy nagy őrület! Tényleg méltó a nevéhez, még ha egy kicsit el is térnek az eredeti szálaktól. A véget nem érő hajsza, közben a különböző összeeszkábált járgányok kinézete, hangja mind jól megalapozzák a hangulatot. Majd megsüketültem a teremben, annyira berregtek a motorok, durrogtak a fegyverek, és mind ezt megkoronázták egy száguldó kocsi tetejére láncolt lángszórós gitárossal. Egy szóval megérte elkészíteni ezt a filmet. Azt nem állítom, hogy a régi rajongók meg voltak vele elégedve, talán úgy jobban el lehetett volna adni, ha nem kötik a Mad Maxhez, de ettől függetlenül egyszer meg kell nézni.

 

Értékelés

Látvány: 10/10

Történet: 5/10

Karakterek: 8/10

Színészi játék: 9/10

Nosztalgiafaktor: 5/10

 

Összesen: 7,5/10

 

Drabost

süti beállítások módosítása