Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Katolikus egyház: Gyilkosság a "kellemes halál"

2014. szeptember 04. - Stewie

A Katolikus egyház szerint, Istentől kaptuk az életet, Ő rendelkezik mindenki felett, és csak Ő dönthet sorsunk, életünk felett. Erről az életről lemondani, mások életét elvenni minden formában bűn. Így a "kellemes halál" is gyilkosságnak, bűnnek minősül.

Az eutanázia (kellemes halál) mai jelentése: a gyógyíthatatlan beteg halálának – a beteg kívánságára vagy beleegyezésével történő - meggyorsítása, illetve a páciens részéről szükségtelennek tartott orvosi beavatkozásról való tudatos lemondás.

j.jpgAz eutanázia hívei abból indulnak ki, hogy kisebb értéket tulajdonítanak az életnek, amikor annak hasznossága csökken, vagy egyenesen a végéhez közeledik. Így követhető az a gondolatmenet, hogy a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség esetén vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak.


Valamint az a következtetés, hogy az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is, az emberhez méltó halálhoz való jogról beszélhetünk. A szenvedéstől való menekülést, megszabadulást humanista elvekkel magyarázzák, ám e vonatkozásban szembekerülnek a keresztény hitelvekkel – melyek a szenvedést az élet természetes részének fogják fel, sőt bizonyos lelki megtisztulást rendelnek hozzá. Így az egyház ezt emberölésnek vagy öngyilkosságban való részvételnek tekinti és ellenzi.

A legtöbb jogrendszerben nincs kifejezetten erre vonatkozó intézkedés, jogszabály, ezért az eutanáziát vagy öngyilkosságnak, vagy ha mások követik el akkor gyilkosságnak tekintik.

Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen az ókorig vezethető vissza. A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért mert ellentmond az ötödik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak.
Az eutanázia legalizálására vonatkozó szervezett mozgalom Angliában 1935-ben indult, amikor C. Killick Millard megalapította a Voluntary Euthanasia Legalisation Society nevű szervezetet – az eutanázia törvényesítéséért küzdők önkéntesek társaságát. A társaság törvénytervezetét a Lordok Háza 1936-ban és 1950-ben elutasította. Az Egyesült Államokban az Euthanasia Society of America szervezetét 1938-ban alapították.

eutanazia.jpgA náci Németországban tudatosan törekedtek az eugenetikára, ennek folyományaként kezdődött meg 1940-ben a T-4 Eutanázia Program. A program célja volt, hogy szisztematikusan megöljék, sterilizálják azokat a testileg, szellemileg fogyatékos, pszichésen beteg embereket, akik "nem járulnak hozzá a német faj genetikai állományának javításához". Tulajdonképpen a T-4 Eutanázia Program egyfajta eugenetikai program volt, nélkülözve az eutanáziának azokat az ismérveit, melyek megkülönböztetik az egyszerű emberöléstől (saját elhatározás, gyógyíthatatlan beteg, szenvedések megelőzése, csökkentése). A program során közel 200.000 embert gyilkoltak meg.

Ebben a kérdésben mindenki másképp vélekedik. Vannak, akik úgy látják, előfordul olyan helyzet, mikor az a leghumánusabb megoldás, hogy megkönnyítjük a halálát valakinek, segítünk, beleegyezünk. De persze ugyan ennyi ellenzője is van a dolognak, mondván ez gyilkosság, akár csak vallási vagy más meggyőződés alapján.
Itt az a kérdés, van-e jogunk eldönteni mások halálát?! Mikor jön el az a pillanat, mikor elengedjük?! Valamint saját életünk, halálunk, illetve más élete, halála felett rendelkezhetünk-e?!

süti beállítások módosítása