Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Amikor a nő az idősebb

2014. június 30. - Penny Wise

A Barátok közt című szappanopera az utóbbi hetekben igen kényes témát feszeget: vajon működhet-e egy olyan párkapcsolat, ahol a nő az idősebb? A történetben az ügyvédnő Nóra és a korábbi selyemfiú, Ádám egymásra talál. Kapcsolatuk „természetesen” viszonylag hamar kiderül, hiszen a Mátyás király tér lakói előtt semmi sem maradhat sokáig titokban. Miután a pár lelepleződik, a legtöbben megdöbbennek, hiszen a komoly ügyvédnő és a fiatal srác között majd tíz év a korkülönbség; Nóra javára!
Az emberek többsége számára ugyanis még mindig az az elfogadott, hogy egy kapcsolatban a férfinek kell idősebbnek lennie. (Esetleg legyenek egykorúak.) Persze ennek megvan a logikus és érthető magyarázata: minél idősebb a férfi, annál nagyobb az esélye, hogy megfelelő egzisztenciával rendelkezik ahhoz, hogy el tudja tartani a családját. Emellett a férfiak később érnek, mint a nők; és ami szintén lényeges: egy férfi gyakorlatilag élete végéig nemzhet gyereket, míg egy nő lehetőségei igen behatároltak ezen a területen. A régi időkben már a kamaszkoruk vége felé férjhez adták a lányokat, sokszor egy jóval idősebb férfihez. Ebből kifolyólag kirívó volt egy olyan kapcsolat, ahol a nő volt az idősebb. Furcsán is néztek rá az emberek. Azóta viszont nagyot változott a világ!Idősebb nő-fiatalabb férfi.jpg

Az emberek szabadon választják meg a párjukat – optimális esetben szerelemből –, létezik a születésszabályozás, és a családalapítás is kitolódott. Másként működik már minden! Pontosabban sok minden. A mostani korosztály számára semmi meghökkentő nincs egy idősebb nő–fiatalabb férfi felállásban, az idősebb korosztály azonban sokszor még mindig fenntartással fogadja. (Persze nem elhanyagolható a korkülönbség nagysága sem.)
Tudom, miről beszélek, mert én is érintett vagyok a témában. A párom ugyan mindössze öt és fél évvel fiatalabb nálam, ám nem kevés nézeteltérésem volt emiatt a szüleimmel, akiknek bizony sok-sok idő kellett ahhoz, hogy elfogadják ezt a helyzetet. Azóta már össze is házasodtunk, és ma már senkinek sincsen ellenvetése, hogy mi egymást választottuk. De nem volt könnyű, ez tény.
Persze léteznek olyan párok is, ahol jóval nagyobb a korkülönbség a hölgy javára. Azt, hogy ez működőképes lesz-e, sok minden befolyásolja. Lényeges kérdés, hogy laza kapcsolatról van-e szó, vagy komolyabbról. Aztán az is fontos kérdés, hogy érettségben passzolnak-e egymáshoz a felek, hiszen attól, hogy valaki idősebb, még nem biztos, hogy érettebb is a gondolkodása. A legsarkalatosabb pont sokszor mégis a gyermekvállalás kérdése szokott lenni.  Ez persze minden pár legbensőbb magánügye.  Több magyar és külföldi híresség is akad, akik kapcsolatában a nő az idősebb – gondoljunk csak Keleti Andreára, Deutsch Anitára vagy akár Hugh Jackmanre –, mégis régóta együtt vannak, és működik a kapcsolatuk/házasságuk.  Aztán persze olyanok is akadnak, akiknél egyfajta státuszszimbólum a fiatalabb férfi partner. Megfiatalítja őket és önbizalmat ad nekik. (No, és persze jó érzés villogni egy fiatalabb szeretővel.)

Hugh Jackman.jpgAz idősebb nő–fiatalabb férfi felállással kapcsolatos sztereotípiák mélyen ott gyökereznek az emberben. Még bennem is megvolt; hosszú évekkel ezelőtt úgy voltam vele, hogy „dehogy jövök én össze nálam fiatalabbal”. Azt gondoltam én is, hogy éretlen lenne hozzám egy fiatalabb fiú. Pedig számtalan esetre igaz, hogy a kor az csak egy szám és nem több.
Manapság azonban, amikor már nem befolyásol annyira a környezetük, mint régen, és szabadon választhatjuk meg, kivel kívánunk párkapcsolatot kialakítani, a legfontosabb az, hogy boldogok legyünk! Ha idősebbel, idősebbel, ha fiatalabbal, akkor fiatalabbal! A hasonló korú pároknál ugyanúgy lehetnek problémák, mint a nagyobb korkülönbséggel rendelkezők esetében. Ami a lényeges, hogy tudjuk, hogy mit várunk el az adott kapcsolattól, és hogy ebben a párunk partner-e vagy sem. Legyen akármennyi idős is.

 

süti beállítások módosítása