Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Nemzeti cigarettakáosz 2. felvonás - volt trafik, nincs trafik

2013. december 27. - Penny Wise

Július óta dübörögnek a nemzeti dohányboltok, kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen; hiszen a nyár közepi nyitás óta akadt hely, ahol bedobták a törülközőt, míg máshol igen szép kis forgalmat sikerül lebonyolítani. Az emberek többségének már azt nehezen vette be a gyomra, hogy egyáltalán megnyíltak. Aztán az is, hogy nem lehet ám se ki-, se bekukucskálni ezen kereskedelmi egységekbe, ami ugye – mint megbeszéltük – jórészt a rablóknak remek terep. Ezt pedig bizony sokan ki is használják: rendszeresen hallani olyan esetekről, melyek során meglovasították a bevételt a boltokból.  Igen, ott van a kötelezően előírt kamera, ám az nem véd meg, ha megtámadnak vagy pisztollyal fenyegetnek. Az sem tett jót a lakosság idegrendszerének, hogy a fiatalkorúak be sem léphetnek egy ilyen „bűnbarlangba”. (Lásd. a „Mit csináljak a gyerekkel, amíg megveszem a cigit?”-kérdéskört.) A folyamatosan emelkedő cigarettaárakról nem is beszélve. Szóval nem volt egy Nobel-díjas ötlet a dohányboltok megnyitása, néhány pozitív hozadéka ellenére sem (pl. munkahelyteremtés), ám az elmúlt hónapokban az emberek kezdtek hozzászokni, hogy változnak az idők, és cigarettát csakis a trafikokban lehet beszerezni. (Legalábbis legálisan.) Biztos, hogy mindenkinek – már persze csak annak, aki dohányzik – lett egy „kedvenc boltja”, melyet minden bizonnyal az alapján választott ki, hogy milyen közel van a lakóhelyéhez, esetleg az, hogy mekkora a választék. (Mert persze ez sem egyforma az egyes boltokban.)
Most azonban új „meglepetéssel” rukkoltak elő a „mélyen tisztelt” honatyák. Úgy gondolták, jó ötlet lesz, ha néhány helyről elküldik a dohányboltokat; mert az úgy jó. Az új rendelet értelmében likvidálják a trafikokat a benzinkutakról és a 2500 négyzetmétert elérő bevásárló-központok közeléből. Az ok röviden: túl nagy hasznot hoz a tulajdonosoknak a fent jelzett helyeken történő működtetést. Bővebben pedig: az összes befolyó haszon 17%-át ezek a boltok zsebelik be. Nosza, inkább költöztessük el őket, szép illedelmesen.  Mindez azért furcsa, mert végtére is mi a búbánatos lópimpilinek nyit valaki boltot, ha nem azért, hogy haszna legyen belőle? Eddig úgy tudtam, az a gáz, ha egy üzleten kicsi a haszon, azt nem, hogy az is, ha túl nagy.

Dohánybolt-benzinkút.jpgDe az országházi betyárok nem így látják – pontosabban szólva dehogynem így látják; egyéb disznóság van itt a háttérben –, így aztán aki „útban van”, annak mennie kell. Nem kell bezárni, csak elhúzni a csíkot a pics*ba, hiszen a koncessziós jog továbbra is él. (Az egyik vevőmben az is felmerült – tök jogosan –, hogy pl. a kamionosok hol tudnak majd füstölnivalót vásárolni? Hát, most már sehol, nagyon úgy tűnik. Vagy legalábbis elég körülményesen, ha éppen úton vannak.)
Hát most itt tartunk. 2014 júniusától a fentebb jelzett helyekről el kell tűnni, mint szürke szamárnak a ködben, különben baj lesz. Hogy hova menjenek azok, akik sok-sok pénzt beleöltek a saját kis boltjukba az induláskor – csak hát éppen rossz helyen vertek tanyát –, az már mindenkinek a saját szoc. problémája. De vajon mit fognak majd még kitalálni? Mert hogy ki fognak, az holtbiztos. Trafikmutyi, én így szeretlek.

Penny Wise

süti beállítások módosítása