Minden évben látjuk a tévében? Ismerjük az összes csavart? Betéve tudjuk az összes poént? Idézünk belőle? Nos, igen, az ünnepek közeledtével ismét előkerülnek azok a filmek, amiket általában mindig ebben az időszakban látunk – újra és újra. Nem szándékozom toplistát állítani, sem rendszerezni, vagy kritizálni a karácsonyi mozikat. Ez a bejegyzés az én kedvenc karácsonyi filmjeimről szól, tehát egy szigorúan szubjektív lista következik, a teljesség igénye nélkül. Remélem, találtok benne ti is kedvetekre valót!

Karácsonyi ének

Elsőként nem is „csak” egy filmet osztanék meg veletek, hanem egy olyan karácsonyi történetet, ami nagy hatással volt rám gyerekkoromban, és talán először érintett meg igazán. Természetesen nem az eredeti, 1843-as Dickens regényről beszélek, hanem egy mesekönyvről, amelyben Disney figurákkal illusztrált karácsonyi történetek voltak – beleértve a Karácsonyi éneket is. A főszereplő egy Ebenezer Scrooge nevű, nagyon gazdag, és nagyon fösvény ember, aki utálja a karácsonyt. Szívből gyűlöli a karácsonyi énekeseket, az ünnepek körüli felhajtást pedig felesleges időpocsékolásnak tartja – hiszen az emberek akkor is dolgozhatnának, és így ő még több pénzt kereshetne. Egyedül él egy hatalmas házban, mert önző viselkedésével már mindenkit elmart maga mellől. De karácsony este váratlan látogatói érkeznek. A vén zsugori elképzelni sem tudja, milyen különös utazás veszi kezdetét…

Az első vendég az Elmúlt Karácsonyok Szelleme, aki visszarepíti Scrooge-ot a múltba, amikor még boldog volt: szerette a karácsonyt, ünnepelte, voltak barátai, volt családja, volt szerelme. Aztán különböző okokból mindent elvesztett, megkeményedett a szíve, falat épített, bezárkózott. Másodjára a Jelen Karácsony Szelleme érkezik, aki elviszi hősünket az unokaöccse, majd pedig beosztottja, a koldusszegény Bob Cratchit házába. Scrooge látja, hogy a nélkülözés ellenére ők mégis ünnepelni próbálnak. Szembesül a világ (és saját) kegyetlenségével. Az utolsó látogató az Eljövendő Karácsonyok Szelleme. Ő a legfélelmetesebb, magához a Kaszáshoz hasonlítható. A szellem megmutatja, mi lesz egy évvel később: Cratchit fia, Tim meghalt, mert nem volt pénz a gyógyíttatására. És ő, Ebenezer Scrooge, szintén halott, ám senki sem gyászolja, sőt, néhányan még derülnek is a halálán… Hősünk mintha rémálomból ébredne fel karácsony reggelén. Hiába a hatalmas vagyon; örök élet, igaz szeretet, boldogság nem vásárolható rajta. És minden megváltozik – ő változik meg. Felkeresi Bobot, és segít a kisfián, kibékül a családjával, jótékonykodni kezd. Újra melegség költözik a szívébe, és újra ünnepli a karácsonyt.

Ebből a klasszikus történetből megannyi tévés, musicales, és filmes adaptáció készült. A legrégebbi talán 1938-ban, a legújabb pedig 2009-ben. A személyes kedvencem egy 1999-es tévéfilm, Patrick Stewarttal a főszerepben. De készültek „különleges” feldolgozások is, úgy, mint például az 1992-es Muppeték karácsonyi éneke, Michael Caine-nel; vagy a 2000-es A díva karácsonyi éneke, ahol Ebenezerből Ebony Scrooge lett, Vanessa Williams alakításában. Bármelyiket is választjátok, szerintem mindegyik magával fog ragadni – nemcsak karácsony este…

Reszkessetek, betörők!

Kevin MacCallister (Macaulay Culkin) égetnivaló, rosszcsont gyerek – de azt azért mégsem érdemelte meg, hogy otthonfelejtsék, és így egyedül kelljen töltenie a karácsonyt. De ha már egy félreértés miatt így esett, hát megpróbálja kiélvezni: csupa olyan dolgot tesz, amit normál esetben nem engednének neki, és olyasmiket eszik, amit nem lenne szabad. Aranyéletének két betörő érkezése vet véget – pontosabban a filmtörténet egyik legmulatságosabb betörőpárosa (Joe Pesci és Daniel Stern) –, akik ki akarják rabolni a karácsonykor üresen álló házakat. De hősünk nem az a fajta, aki ezt tétlenül nézi: elhatározza, hogy megvédi az otthonát. Elmés megoldásokat és furfangos csapdákat láthatunk, melyeknek hála a betörők jónéhány maradandó, és fájdalmas élménnyel gazdagodnak. A kiérkező rendőröknek szinte csak annyi dolguk marad, hogy rákattintsák a bilincset a két gonosztevőre, akik habzó szájjal esküsznek bosszút. Másnap pedig – talán „jó tett helyébe jót várj” alapon – Kevin családja hazaérkezik, és így a történet vége végül mégis egy nagy családi karácsony.

Chris Columbus 1990-es vígjátéka kasszasiker lett. Több folytatás is készült belőle – de nálam az első viszi a pálmát. Vicces, és habkönnyű mozi – olyan emlékezetes idézetekkel, mint a „Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!” Ez egy igazi, karácsonyi klasszikus.

A Grincs

Avagy a Kobak-hegy zöld manója hogyan lopta el a karácsonyt. Adott egy szőrös, zöld lény, akit kiskorában rengeteget csúfoltak, kinevettek – és a mélypont éppen karácsonyra esett, ami miatt a Grincs gyűlöli az ünnepeket (ami valahol érthető is). És adott egy nyolcéves kislány, aki a fejébe veszi, hogy megszeretteti Grincs úrral a karácsonyt, hiszen ilyenkor senki sem lehet egyedül, és senki sem lehet boldogtalan. Ennek folyamányaként a Grincs újra gúnyolódások céltáblája lesz lent a faluban, ami miatt csak még haragosabbá válik. Kifalván eluralkodik a káosz, a karácsonyfa leég, és egyetlen éjszaka alatt eltűnik az összes ajándék és ünnepi dísz. Ám a nemes, jólelkű Cindy Lou-Ki kedvessége megolvasztja a mikulásjelmezbe bújt Grincs jéghideg szívét, aki végül visszaadja az összes ajándékot – ráadásként még jutalmat is kap.

Dr. Seuss 1957-es regényéből 2000-ben készült élőszereplős egészestés film, Ron Howard rendezésében, Jim Carrey főszereplésével. A kritikusok sokat fanyalogtak miatta, de a nézőknek tetszett. Talán azért, mert az ünnepek egyik legfontosabb üzenetét hordozza: a karácsony lényege nem a vásárlásban, a rengeteg ajándékban, díszben és fényözönben, hanem bennünk rejlik. Mi vagyunk az ünnep. A szeretet, a barátság, ami összeköt bennünket, teszi azzá a karácsonyt, ami – és ezt nem lehet boltban megvásárolni…

Segítség, karácsony!

Nora Ephron neve Hollywoodban egyet jelent a romantikus komédiákkal. A Harry és Sally, A szerelem hullámhosszán, és a Női vonalak írója, rendezője 1994-ben egy ironikus hangvételű karácsonyi vígjátékkal rukkolt elő. A film nem mondható sablonosnak, hiszen mellőz mindenféle ünnepi pátoszt és fennköltséget – szinte csak a legvégén kapunk egy kicsit a karácsonyi hangulatból. A történet középpontjában egy lelkisegély-szolgálat dolgozói állnak, akiknek a Szenteste rengeteg munkát jelent (sajnos sok magányos és/vagy szomorú embert foglalkoztat az öngyilkosság gondolata ezen az estén). Vezetőjük, Philip (Steve Martin), egy kedves, végtelenül optimista fickó, annak ellenére, hogy a barátnője éppen dobta, ki akarják lakoltatni, plusz még pokolian le is van égve. Kollégái a melegszívű és empatikus Catherine, valamint az excentrikus Mrs. Munchnik. Az ő útjukat keresztezi a terhes Gracie (Juliette Lewis), és börtönből frissen szabadult férje, Felix (Anthony LaPaglia), aki nem hiszi el, hogy a nő tőle vár gyereket. Tanácsadásra érkezik a családja által kigúnyolt transzvesztita Chris (Liev Schreiber, mind a 191 centijével, tűsarokban), lánykérőbe a pösze Louie (Adam Sandler) – ráadásként pedig egy titokzatos fojtogató tartja rettegésben a várost. Tehát, minden együtt van egy mozgalmas karácsonyhoz: gyümölcskenyér, veszekedés, lőtt seb, drogok, zűrzavar, szerelem, egy hulla, akit el kellene tüntetni, és persze egy megszülető kisded… Ez az a karácsonyi film, amit holtbiztos, hogy látnotok kell!

Igazából szerelem

Abszolút elfogult vagyok ezzel a mozival kapcsolatban. Szerintem az Igazából szerelem az egyik legzseniálisabb film, amit a britek valaha kitaláltak (igyekeztek is sokan lemásolni a receptet – több-kevesebb sikerrel). Richard Curtis (író és rendező) 2003-as karácsonyi ajándéka röpke tíz év alatt rengeteg ember szívébe lopta be magát. Viszont briliáns színészek nagyszerű alakításának sora, és egy több szálon futó cselekmény, még önmagában nem garantálja a sikert. A kulcs a karakterekben van. Ők mindannyian valódi emberek, akiket a sors ide-oda sodor, hogy végül megmutassa: a boldogság – ami néha a legképtelenebb helyzetekben talál ránk –, lehet, hogy csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. Történik mindez a karácsonyt megelőző hetekben, Londonban. Viszonozza-e az évek óta szerelmes Sarah (Laura Linney) érzéseit a jóképű kolléga? Elcsábul-e a kapuzárási pánikban szenvedő, középkorú Harry (Alan Rickman)? Vajon képes lesz-e magát szerelme halálán túltenni, és jó apja lenni neveltfiának Daniel (Liam Neeson)? Áttöri-e a nyelvi akadályokat a sebzett szívű Jamie (Colin Firth)? Becsajozik-e a lúzer Colin (Kris Marshall)? Megdönti-e az eladási rekordokat az öregedő rocksztár (Bill Nighy) egy nyálas, karácsonyi dallal? Meghódítja-e Sam, a kisfiú (Thomas Sangster) élete szerelmét? Agglegény marad-e a miniszterelnök (Hugh Grant)? Csakhogy néhány szálat ragadjak ki a sok közül. Ezek mind külön-külön is alapötletei lehetnének egy romantikus filmnek, itt azonban együtt találkozunk velük. Mégis, a rengeteg szál és szereplő ellenére a történet átlátható, és tökéletesen átjön az üzenet is. Jól működik a szereplők közti dinamika, a boldog, vicces, vagy éppen szomorú, kínos helyzetek pedig óramű pontossággal váltakoznak. Végül természetesen minden összefonódik, a szereplők közös platformra kerülnek – talán még azt is megállapíthatjuk, hogy a szeretet egy reptér érkezési csarnokában érzékelhető a legjobban. Ez egy tökéletes film karácsony estére!

Ha bármelyik fent említett történet megtetszett nektek, nézzétek meg bátran! Biztosra veszem, hogy ünnepi hangulatba kerültök tőle.

A_Rézi