Felzárkóztató 0. és 1. nap, itten.

Ma kurva nyűgösen keltem,
mert 6.30-kor kukorékolt a kakas (amit a Jézus imitátor prezentált)
mert továbbra is hiányzik a kávé (és csak reméltem, hogy a nagy susnyásban találok egy kávécserjét, amin jobb híján elnyammoghatok)
és mert rohadt éhes voltam.
Ezen kívül szarul is aludtam, mert elemes Táltos egész éjszaka úgy horkolt, mint egy ordenáré anyamedve. Próbáltam kizárni, mint külső hanghatást, de az istennek sem ment, hiába, nekem csend és nyugalom kell, hogy tisztességesen tudjak aludni.
Sajnos a jó öreg módszerek nem váltak be, pedig istenazatyám próbálkoztam pofozással, orrbefogással, bökdöséssel, szurkálással, de semmi.
Mikor már totál kiidegelt a dolog, fogtam a rohadt fejpántját és beletömtem a szájába.
Hál’ Istennek, ez reggelig kitartott, és tudtam pihenni egy keveset, ami úgy körülbelül 3 órás időintervallumot foglalt magában.
Másnap olyan voltam, mint a mosott szar, kialvatlan, kávé-nélküli, frusztrált és éhes.
Egyszóval, nem voltam túlságosan feldobva.

Mikor nagy nehezen sikerült kitámolyognom a jurtából, csodálkozva láttam, hogy a többiek ott vigyorognak és ölelkeznek a reggeli napsütésben.
Reggel vigyorogni.
Mint egy nagy LSD tábor. Mondtam én, hogy gyanús.

A napot egy meditációval indítottuk, de már a második mondatnál belealudtam, szóval ha másra nem is, legalább arra jó lesz ez a szar, hogy ilyenkor pótoljam az este értékesen elvesztegetett óráit.
A meditéjsön után 3 öreglány vajákolt valami löttyöt egy nagy üstben, beledobáltak mindenféle növényt, meg levelet – tiszta mint egy mocskos boszorkánykonyha-, így aztán az sem lepett volna meg, ha valamelyik mami beleköp egy jó vereteset feltétként. Ha nem ebben a varázslatos táborban lennék, nem lenne az az Isten, hogy akár a nyelvem hegyét is beledugjam a cuccba, de a gyomrom korgása, mit korgása, szívszaggató üvöltése arra késztetett, hogy ha mással nem is, de legalább egy kis folyadékkal csillapítsam fájdalmát.
Beálltam hát a tekergő sorba, amitől olyan érzésem lett, mintha valami csövi ételosztáson lennék a Moszkva téren, ráadásul pont előttem állt Jézus, egy szál ágyékkötőben és a seggét vakarászta, szóval a miliő tökéletes és festői volt.
Mikor sorra kerültem, akkor láttam, hogy a vajákoló főboszorkány nyakában lóg egy kurva nagy medál, ami egy alpakát ábrázol. Ha még Józsika, a házi lábatlan gyík lenne rajta, azt mondom. Nade egy alpaka?
Meg is kérdeztem tőle, hogy ez most mi, mire ő, hát tulajdonképp nem is tudja pontosan, de mikor először meglátta a képét, elfogta valami bizsergés (azt nem mertem megkérdezni hol), és érezte, hogy van köztük valami megmagyarázhatatlan misztikus kapcsolat, egy szál, ami összeköti őket, örökre. Számára ő lett a Szent Állat. (amúgy el is nevezte Prüntyikének)
Nabaszki.
Egy Prüntyike nevezetű alpakát glorifikál.
Mondtam is neki, köszönöm az információt, adja azt a teát, mennék.
Tele is töltötte a bögrémet, valami lila izével, amiben úszkáltak mindenféle beazonosíthatatlan darabok, a szaga meg olyan volt, mint a macskahúgy. Vonakodtam is tőle nem mondom, de kénytelen voltam meginni.
Mondanom sem kell, az íze is olyan volt, mint a szaga, viszont amin én is csodálkoztam, hogy egész jól eltelített. Bár az is lehet, hogy csak a hányingerrel voltam elfoglalva.
Időt sem adva, hogy egy derekasat okádjak a sátor tövében, közölték, hogy mindenki gyűljön össze a nagy réten, mert jön Sanyi, az említett főguru.
Hát jött is.
Már messziről láttam, hogy nem stimmel valami; csak közeledett azzal a Tourette-szindrómás bambula fejével, szája tátva persze, tán még a nyálcsíkján is megcsillant a nap aranyló sugara, és a farkát masszírozta. Lúzer egy pöcs ez, már akkor elkönyveltem magamban. Olyan igazi gyíkarc volt a csávó.
Valami rongyos Torinói lepel volt rajta, deréknál egy spagócával hanyagul összefogva; amúgy meg totál kopasz. Na mondom, ez a Jézussal biztosan össze fog bratyizni.

Mikor elénk ért, egy kurva szót sem szólt, csak kezét hátrakulcsolva járkált a pázsiton, mint Napóleon.
- Ilyen csend csak a Sanyiból jöhet -  suttogta Táltos a fülembe.
Remek.
Egy újabb medzsik személyiség. Szinte vártam, hogy mikor repül ki a rekettyésből egy krisnás Harry Potter klón.

Továbbra is ültünk a kussban, csak a gyomrom korgott, de nagyon, úgyhogy elkezdtem a seggem alól kikandikáló füvet rágcsálni. A kutyák is eszik, bajom nem lehet belőle; ellenben óvatos voltam, nehogy meglincseljenek nasizásért.
Úgy 5-10 perc múlva, Sanyi hajlandó volt megszólalni. Köszöntötte az egybegyűlteket, nagy vonalakban vázolta a tábor pozitív hatásait a testre és a lélekre, majd egy közös meditáció után szabadjára engedett minket, mondván, hogy fogunk még tartani feszültséglevezető szeánszokat.
Hát ez valami zseniális.
Kezdtem magam rohadtul egyedül érezni.

A nap további részében az erdőben kellett szedegetni mindenféle szart, meg tűzifát, majd délután újból üstöltek nekünk uzsonnát, aminek már jobb színe volt, viszont az íze ugyanolyan pocsék. Mivel rohadt nagy volt a táplálékigényem, így repetáztam a léből, és úgy döntöttem, ledőlök kicsit.
Késődélután volt egy újabb lazító-gyakorlat, ami alatt szaftos kacsacombokon járt az eszem, majd kaptunk valami immunerősítő(?) sárga bogyót, ami fingom sincs milyen bokron terem, de kellemesen ellazultam tőle, és nem gondoltam a kajára.

Most éppen a többieket figyelem, ahogy a rét közepén ülnek, szinkronban dülöngélnek, és énekelnek valamit az önmegvalósításról.
Ja, és hát persze, hogy vigyorognak.
Ijesztő.
Azt hiszem kidőlök.
Holnap jövök.

Ja, és szerintem fogytam vagy 3 kilót.

Hekksütő Marika néni